Kiugró siker a kártyás fizetés a balatoni hajókon

A Mastercard adatai szerint egy év alatt 47 százalékkal növekedett a kártyás fizetési tranzakciók száma a balatoni hajókon. A kiemelt hajózási időszakban (május-szeptember) a hajók fedélzetén, illetve a jegypénztárakban az utasok összesen 57 százalékkal költöttek többet bankkártyával, mint az előző év azonos időszakában.

„A kártyás tranzakciók kiugró növekedése a Mastercard és a BAHART három éve kötött együttműködési megállapodásának egyik fontos eredménye – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. „A Balatonnál pihenők egyre többet használják bankkártyájukat, ha hajózásra kerül sor. Ez nem csak a sétahajók, de a kompok esetében is nagy könnyebbséget jelent a kártyabirtokosoknak. E mellett egész nyáron különleges programhajókkal és kártyás kedvezményekkel várjuk a Balatonra érkezőket.”

A Mastercard három éve kötött megállapodást a BAHART-tal, melynek célja az volt, hogy a Balatonon hajózni vágyók minél könnyebben juthassanak hozzá a hajójegyhez és a fedélzeti szolgáltatásokhoz. Ennek eredményeként valamennyi jegypénztárt és fedélzeti büfét egyérintéses fizetésre alkalmas terminállal látták el, így nem csak a kikötők pénztárainál, de a hajók fedélzetén is használhatjuk bankkártyánkat. Ezen felül számos kedvezmény várja azokat, akik kártyával fizetnek hajó-vagy kompjegyekért, éves bérletekért.

A Mastercard és Maestro kártyabirtokosok nem csak a kompon és a hajójáratokon utazhatnak kedvezményes áron, de a különböző programhajókra is engedménnyel válthatják meg jegyüket. A legkisebbeket a Mastercard Varázshajón várják interaktív játékokkal, a szórakozni vágyók pedig a Balaton közepén, a Mastercard Bulihajón táncolhatnak a nyári estéken ugyancsak kedvezménnyel. Augusztus 20-án pedig a Mastercard Tűzijátéknéző hajókról láthatjuk, ahogy fényárba borul a magyar tenger.

A hajóval rendszeresen utazók további kedvezményeket kapnak, amennyiben BAHART Joker kártyájukat Mastercard vagy Maestro kártyával veszik meg.

A Mastercard kedvezményeiről bővebb információ a BAHART weboldalán található: https://balatonihajozas.hu/aktualis/mastercarddal_a_balatonnal_is