Kiss László szerint az újabb vizsgálatok bizonyították, hogy a Mars nemcsak egy kősivatag

    Eddig sokan vitatták a korábbi felfedezést, amely szerint a Marson nagyobb víztömeg található, most több évnyi méréssor vizsgálatát követően megerősítették, nemcsak egy, hanem több sós tó is található a vörös bolygón – erről Kiss László csillagász beszélt az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

    Kiss László elmondta: két évvel ezelőtt nagy szenzáció volt, amikor az Európai Űrügynökség szondája, a Mars Express felszín alatti radarméréseiből a tudósok kimutatni véltek egy nagyobb víztömeget a Mars déli pólussapkája alatt. A problémát az okozta, hogy a felfedezést a marsi körülmények miatt sokak vitatták.


    Hozzátette: ezt követően hét évnyi méréssort vizsgáltak meg a kutatók és a legújabb eredmények nemcsak, hogy megerősítették ennek a 30 kilométer átmérőjű sóstónak a felszín alatti létezését, hanem még három másikat is találtak. Tehát a Mars most már egyértelműen mondható, hogy nemcsak száraz kősivatag. A felszín alatti folyékony, vizes tavak is léteznek – mondta a csillagász, aki hangsúlyozta azt is, hogy a marsi körülmények mind megkövetelik a folyékonysághoz az igen magas sótartalmat is. A felfedezést ugyanakkor egyértelműen helyszíni mérésekkel lehet majd ellenőrizni – tette hozzá.


    Kiss László a vörös bolygó kapcsán kitért arra is, hogy ebben az évtizedben mai napon van a legközelebb a Mars a Földhöz, 62 millió kilométerre. A bolygó fényesen ragyog majd az éjszakai égbolton.


    A csillagász annak kapcsán, hogy amerikai és kínai kutatók egy Tejútrendszeren kívüli bolygót találtak, elmondta: a létezésére utaló jeleken kívül még nem sokat lehet tudni a nagyjából Szaturnusz méretű bolygóról, a vizsgálatok még folynak.


    Kiss László kiemelte: az amerikai Chandra-röntgenobszervatórium legújabb megfigyelésének elvi jelentőségét mutatja, hogy 23 millió fényév távolságra is úgy működik a fizika, mint a mi galaxisunkban, bolygók mindenhol vannak, keletkeznek. Emellett a csillagász a felfedezés kapcsán örömteli dolognak nevezte, hogy az emberiség műszerei kellően pontosak ahhoz, hogy már egy másik galaxisban is kimutathassuk egy exobolygónak a létezését.