Kifogták az egymilliós aranyhalat a SZIN-en

Véget ért a Szegedi Ifjúsági Napok, ezzel együtt a nyári fesztiválszezon. Ismét bebizonyosodott, hogy a szegedi buli a legjobb végállomás a nagy fesztiválmenetelésben, és hogy a Coca-Cola SZIN nem csak a közönség, de a hazai zenekarok és előadók kedvenc „búcsújáró helye” is, melyhez csodás koncertek fűződnek. A főszervező szerint a „teltház” nem csupán egy számszerűsíthető fogalom, és az is kiderült, hogy Azahriah például a nyáron még nem látott ekkora közönséget, mint most Szegeden. Talán majd jövőre: 2024. augusztus 28-31 között, ugyanitt.
 
Ma már elég nagy a kínálat a hazai zenei fesztiválpiacon, a bulik pedig nagyjából ugyanabból a felhozatalból merítenek, így a legismertebb zenekarokat szinte minden fesztiválon meg tudjuk nézni. „A szezon utolsó nagyfesztiváljaként felmerül a kérdés, hogy a közönségnek marad-e még energiája és persze anyagi forrása, hogy a SZIN-en zárja a nyarat” – mondja Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN főszervezője. „Az utóbbi évek tendenciája azt mutatja, hogy nem egyszerűen csak igény van a SZIN-re, de évek óta egyre nő a látogatóink száma” – tette hozzá a főszervező, aki elmondta, hogy a bérletek már tavaly is elővételben elfogytak, ami azt jelenti, hogy nem csak egy-egy koncert miatt jön a közönség a SZIN-re, hanem a fesztivál minden pillanatát meg akarják élni. Kolonics szerint ennek több oka is van, és hosszú évek tudatos fejlesztése áll e mögött. „Bár idén voltunk 55 évesek, azért az igazi fejlődési pályára 20 évvel ezelőtt álltunk rá, ekkor indult a SZIN ún. harmadik korszaka, mely jelenleg odáig jutott, hogy minket tartanak a legnagyobb nyárzáró eseménynek a hazai piacon”. 
 
A főszervező elmondta, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok vonzerejének több pillére van. Egyrészt az az adottság, hogy egy fantasztikus nagyváros közepén helyezkedik el, mégis egy természetközeli területen, a Tisza-partján. Másrészt a SZIN, a múltjából fakadóan is, olyan életérzést testesít meg, ami az önfeledt szabadságot jelenti a látogatóinknak. Ez akár már a ’68-as kezdéshez vezethető vissza, hisz’ pont az akkori korban szokatlan „szabadság” ígérete tette egyedivé és úttörővé ezt a rendezvényt. Mindemellett a SZIN igyekszik figyelembe venni a látogatók változatos kultúrafogyasztási szokásait és ehhez alakítja kínálatát. Nem utolsó sorban pedig teszi mindezt „zsebbarát” módon.
 
A SZIN minden évben a nemzetközi élmezőnyből is válogat, így lett, hogy idén Alok, a Lukas Graham zenekar, Timmy Trumpet és Rita Ora is fellépett a jubileumi SZIN-en. „Már az elővételes jegyfogyásból láttuk, hogy nagy lesz idén az érdeklődés, ezért bővítettük a vendégteret, hogy kényelmesen ki tudjuk szolgálni a látogatóinkat. Számunkra a „teltház” nem egyszerűen egy számszerűsíthető cél, hanem annak a felelőssége, hogy boldog együttlétben érezhessék jól magukat a fesztiválozók” – mondta a főszervező. És minden számnál beszédesebb néhány szó: Azahriah, aki minden jelentős fesztiválon megfordult az idén, meglátva a SZIN közönségét ennyit mondott: „Kedves Szeged, talán soha nem léptünk fel a nyáron ennyi ember előtt.”
 
És egy hatalmas fogás is horogra akadt a SZIN végére. A fesztivál ideje alatt kialakítottak a szervezők egy 1000 m2 felületű “horgásztavat”, melyben úszkált egy megjelölt aranyhal is, és aki azt kifogja, 1 millió forintot nyer. A jubileumi SZIN zárónapján – három év után – egy mázlis pecás végül kifogta az értékes példányt.