Kiemelkedő évet zár a Schneider Electric 2023-ban

Power Line Technician Using Tablet Computer

    Kiemelkedő évet zár a Schneider Electric 2023-ban Magyarországon, gőzerővel halad a cég Dunavecsén megvalósuló okosgyárának építése, és emellett többmilliárd forintot ruháztak be más magyarországi üzemeikben – közölte a társaságaz MTI-vel.

    A közleményben felidézték, hogy az idén márciusban tették le a Dunavecsén épülő Duna Smart Power Systems (DSPS) alapkövét, az év végére elkészült a 25 ezer négyzetméter alapterületű épület, és folyamatosan érkeznek a legmodernebb technológiát képviselő gyártóberendezések és eszközök.


    Elkészült az üzemhez tervezett, 3000 négyzetméteres raktár, és megindult a porfestő műhely kivitelezése is. A 40 millió euróbol készülő okosgyár rendszerei össze lesznek kapcsolva a Schneider Electric digitális épületgépészeti és energiamenedzsment-felügyeleti megoldásaival, a gyártást digitálisan nyomon lehet majd követni.


    Hangsúlyozták, a gyár építése során figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, napelemeket telepítenek a tető teljes felületére, a fűtés-hűtést, valamint a használati melegvizet pedig talajszondás hőszivattyú-rendszer biztosítja majd, amely már el is készült. Öntözésre és a mosdókhoz esővizet használnak, a kijáratoknál, illetve a teherforgalomhoz pedig olyan légzsilipeket telepítenek, amelyek megakadályozzák a hőveszteséget az épületbe történő belépéskor, illetve távozáskor.


    A DSPS-ben a tervek szerint a jövő év első felében indul majd meg a termelés. Itt lesz az egyik fő gyártóközpontja a Schneider Electric forradalmi innovációt tartalmazó, a korábban használt kén-hexafluorid (SF6) helyett tiszta levegőt és vákuumtechnológiát alkalmazó középfeszültségű kapcsolóberendezéseinek – írták a közleményben.


    A 2023-ban 30 éves MG Zala gyárban összesen mintegy ötmilliárd forintnyi fejlesztés indult el, számottevően bővül a termelési kapacitás. A termelést közvetlenül érintő beruházások mellett, mintegy 200 millió forintból a korábbi gázfűtést elektromos fűtésre cserélték, így az MG Zala nettó zéró CO2-kibocsátású gyár lett – írták.


    A Schneider Electric gyöngyösi üzemében mintegy 900 millió forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket, amelyek főként a Canalis áramvezető sínek gyártási kapacitásának növelését célozták. Erre azért volt szükség, mert ezekkel az eszközökkel a kábeles megoldáshoz képest lényegesen gyorsabban telepíthetők az ipari berendezések, illetve kedvezőbb ár-érték arányt képviselnek, így rendkívül nagy piaci kereslet mutatkozik irántuk – tájékoztattak.


    A közleményben kitértek arra, hogy a Schneider Electric idén folytatta járműflottájának átalakítását elektromos gépjárművekre. A vállalat az új munkavállalói igényekhez is alkalmazkodva nagyszámú elektromosautó-töltőt üzemelt be a budapesti központjában. Ezt a fejlesztést a cég saját épületgépészeti rendszere, illetve a töltést menedzselő megoldása felhasználásával oldották meg, így a hálózat bővítése nélkül is meg tudták valósítani ezt a fejlesztést.


    A társaság az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett a fiatal utánpótlás bevonzására, és fejlesztésére, amiben komoly sikereket ért el 2023-ban. Mára a budapesti csapatnál közel 100 gyakornok dolgozik, akiknek mintegy a fele tanulmányai sikeres befejezését követően el is helyezkedett a cégnél – hangsúlyozták a közleményben.


    Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója a közleményben úgy fogalmazott, rendkívül mozgalmas évet tudhatnak maguk mögött. A gazdasági körülmények alakulása is indokolja, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet kap az energiahatékonyság növelése. Szerinte az idén megvalósult és még folyamatban lévő beruházásaik révén kiváló helyzetben lesznek ahhoz, hogy kiszolgálják a piaci igényeket.


    A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon, a mintegy 2000 főt foglalkoztató társaságnak jelenleg négy gyára – két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzeme -, és egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog Szigetszentmiklós) van Magyarországon.
    Emellett Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ, valamint Energia- és Fenntarthatósági Szolgáltatóközpontjának európai központja, valamint a társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központja.


    A Schneider Electric vállalatcsoport magyarországi árbevétele 2022-ben megközelítette a 380 milliárd forintot (mintegy 1 milliárd euró), ami 12 százalékos növekedést jelent a megelőző évhez képest. Adózás előtti eredménye 4 milliárd forint volt.


    A Schneider Electric vállalatcsoport globális árbevétele a 2022-es üzleti évben 34,2 milliárd euró volt, eredménye pedig 3,5 milliárd eurót tett ki, pénzeszköz-állománya elérte a 3,3 milliárd eurót. A társaság a világ több mint 100 országában 128 000 embernek ad munkát, Magyarországon mintegy 2000 főt foglalkoztat, ez a szám a dunavecsei gyár jövő évi indulásával dinamikusan emelkedni fog.