Ki lesz 2021 legjobb első prózakötetese?

Október 14-én adják át az idei Margó-díjat

Hetedik alkalommal adja át a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat. A 2015-ben indított kezdeményezés célja kettős: egyrészt meg akarja mutatni a legerősebb pályakezdőket, másrészt pedig népszerűsíteni szeretné a kortárs irodalmat. Az elmúlt hét évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár és Harag Anita kapta meg az elismerést. 2021-ben negyven nevezés érkezett, a sokszínű mezőnyből kiválogatott legjobb tíz közé a Cser Kiadó, Jelenkor, Kalligram, Libri, Magvető, Napkút, Noran Libro és a Pozsonyi Pagony könyvei jutottak be.

„A Margó-díjat 2015-ben azzal a céllal indítottuk el, hogy felhívjuk a figyelmet a legjobb első könyvesek műveire. Hiszünk abban, hogy nemcsak akkor érdekes egy pályakezdés, ha már tudjuk, micsoda nagy műveket írt a szerző, hanem már az induláskor is. A Margó-díjjal nem lezárni szeretnénk egy pályakezdést, hanem új lendületet adni neki: Totth Benedek Holtverseny című regényét azóta több nyelvre lefordították, Szöllősi Mátyás tavaly a harmadik kötetét mutatta be az őszi Margón, Milbacher Róbert  pedig idén a negyedik könyvével érkezik a fesztiválra, Mécs Anna a díjat követő tárcasorozatát kiegészítve írta meg 2020 tavaszára a Kapcsolati hiba című kötetét, a tavalyi nyertes Harag Anita, valamint a két különdíjas Babarczy Eszter és Hegyi Ede pedig havonta jelentkezik tárcasorozatával a Könyves Magazinon.” – mondta Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár igazgatója.

A nyertes a díjjal nemcsak 500 ezer forintot, hanem egyedülálló mértékű kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap. A Margó-díj kiemelt támogatója, a Bookline idén 10 millió forint értékű médiatámogatással járul hozzá a díjazott könyv népszerűsítéséhez. A nyertes a következő évben egy önálló esten is bemutatkozhat a Müpában a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében – az Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetéért tavaly díjazott Harag Anita önálló estje a fesztivált megelőző nap, október 13-án lesz a Müpában. Mindezek mellett a Margó-díj nyertese a Könyves Magazinon egy éves tárcasorozatot indíthat.

2021-es Margó-díjra a következő tíz könyvet jelölte a szakmai előzsűri:

Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utca gyalog

Balássy Fanni: Hol is kezdjem

Böszörményi Márton: Meixner Józsefné apoteózisa

Gazda Albert: Leningrád

Gurubi Ágnes: Szív utca

Halász Rita: Mély levegő

Angela Murinai: Mikor feltámad a szél

Puskás Panni: A rezervátum visszafoglalása

Szarka Károly: Az én hibám

Szűcs Péter: Dharma

2021 Margó-díjasának nevét október 14-én, 16 órakor, az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár megnyitójával összekötött ünnepélyes díjátadón jelentik be a Várkert Bazárban.

Az október 14–17. között a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló Margón új kötetét mutatja be többek között Bartók Imre, Bodor Ádám, Bödőcs Tibor, Csányi Vilmos, Danyi Zoltán, Háy János, Földényi F. László, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Kollár-Klemencz László, Markó Béla, Mezei Márk, Pataki Ági, Simon Márton, Szilasi László Tisza Kata és Tóth Krisztina. A Bookline és a Volvo támogatásával megrendezésre kerülő fesztiválon két év után végre ismét lesz mód élőben is találkozni a nemzetközi irodalom képviselőivel. A Margón mutatkozik be a német Jennifer Teege Nagyapám engem agyonlőtt volna című könyve, a fesztivál vendége lesz az izlandi Jón Kalman Stefánsson, valamint Sigríður Hagalín Björnsdóttir is, továbbá két Európai Unió Irodalmi díjas szerző, a francia Gaëlle Josse és a katalán Iréne Solà. A friss megjelenéseket a Bookline-nak köszönhetően nemcsak kedvezményesen megvásárolni, de dedikáltatni is lehet majd.

Október 16–17. hétvégéjén a Könyves Séták szervezésében irodalmi művek tükrében lehet megismerkedni Budapest pikáns múltjával, a  fesztivál estéit ezúttal is izgalmas zenei produkciók zárják: a Magashegyi Underground a kortárs magyar verseket feldolgozó előadását mutatja be, a Margó vendége lesz a Krizsó Live Act, illetve fellép majd a Klasszik lasszó, Czinki Ferenc, Kemény Zsófi, Vitáris Iván és a Blahalouisiana zenekarból ismert Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Pénzes Máté egyedi irodalmi-zenei produkciója, valamint az őszi Margón debütál a Belefér egy pici szívbe című előadás, amelyben a Csík zenekar tagjai zenésítették meg Grecsó Krisztián gyerekverseit.

A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a rendezvény idején érvényben lévő szabályok szerint látogatható. A belépésre vonatkozó aktuális házirendről a Liszt Ünnep honlapján lehet tájékozódni (lisztunnep.hu).