A két Németh és az egy táv esete

Németh Lajos, akit az ország meteorológusként ismer a tv képernyőjéről 2000-ben futotta élete első maratonját, míg fia, az M1 híradóból ismert Németh Balázs október 15-én a 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon készül az elsőre. Lajos 50 évesen teljesítette első maratonját, ami fia számára is motivációt jelent. Balázs azonban nem ezt tartja a fő hajtóerőnek, hanem azt,  hogy egy éve, 38 évesen combizom szakadást szenvedett és  akkor többször és többektől is halhatta a nem túl kedves értékelést, miszerint „már túl öreg vagy”. Ekkor fogadta meg, hogy „miért is lennék én öreg, azért is  megmutatom   és egy év múlva legyűröm a maratont”. Lajos esetében viszont kifejezetten a fia jelentette a motivációt, amikor is  – mint felidézi – “azzal szembesültem, hogy még az 500 métert se tud tam lefutni és a fiam lesajnáló pillantását látva határoztam el, hogy igenis eljutok a maraton célkapujáig”.

Balázs a felkészülés során közel 1000 km-t teljesített, néha közös futást is szerveztek az édesapjával. A híradós felkészülésében apja edzésnaplója is sokat segített, melyben Lajos hosszú éveken át vezette az edzésterveit illetve időeredményeit a különböző távokon. Balázs  rendszeresen összehasonlította apja és a saját eredményeit és kifejezetten inspirálta az, hogy az ő időeredményei jobbak legyenek.  Lajosnak nincs is kétsége afelől, hogy a fia túlszárnyalja őt. Németh Balázs: „A BSI 52 hetes tervét kezdtem el a felkészülésemkor, melynek elején a lábammal rengeteget kínlódtam és ennek következtében az első 4-5 hónapban nem is tudtam végrehajtani az előírt edzéstervet, de márciustól több mint 1000 km került bele az órámba és a lábamba, így azt gondo lom, hogy felkészültem és ha minden rendben megy, képes leszek végig  futni a maratont”. Iskolás évei alatt Balázs atletizált és a kedvenc száma a 800 méter volt, ám a versenyszerű futással 19 éves korában felhagyott és most 20 évvel később tér vissza, hogy a 32. SPAR Budapest Maratonon felmérje tudását. „Ebben a 20 évben is úgy tartottam számon magam, mint a sportos élet megtestesítője, úgy gondolom, hogy egy  két gyerekes, 40-hez közeli európai polgár átlagánál sportosabb is az életem.

A műsorvezetőnek természetesen nem könnyű feladat a munkáját a felkészüléssel  összeegyeztetni, de a tévés munka leginkább délutántól foglalja le, így a délelőttjei szabadok és ilyenkor kerül előtérbe a futás. „már-már megszállottja lettem a futásnak, minden apró részletet feljegyzek, elemzek és összehasonlítok. Úgy érzem, hogy kellett ez a komoly cél, hogy valóban megmutathassam magamnak és másoknak, hogy képes vagyok rá.

HAHÓ!!! Forgalmi változások a vasárnapi 32. SPAR Budapest Maraton útvonalán