Két író Keresése

A Keresés (Searching, hazai bemutató: szeptember 20.) már talált: a film az idei Sundance fesztivál egyik nagy felfedezettjének számít, hiszen kivételes módon a zsűri és a közönség is ennek a thrillernek adta a fődíjat. Az elsőfilmes írópárosnak sikerült mindig új meglepetést szállító, fordulatos és izgalmas történetet alkotnia… úgy, hogy a történet végig egy számítógép képernyőjén bonyolódik.

Ismét bebizonyosodott a régi igazság: a jó film alapja a jó forgatókönyv: amelyet ezúttal a rendező és a producer közösen írt.

– Általában az írópárosok azt mondják, hogy együtt írnak, de nálunk ez másképp van – nyilatkozta a Keresés író/rendezője, Aneesh Chaganty. – Mi egymás ellen írunk. Folyton vitatkozunk és érvelünk, minden fordulatban, ötletben a logikát keressük. Vagyis megpróbáljuk bebizonyítani, hogy miért rossz, amit a másik kitalált. Így minden leírt mondat, fordulat sok próbát áll ki azért, hogy benn maradhasson a történetben. Ha valaki hallgatózna, miközben együtt gondolkodunk, azt hihetné, hogy ősellenségek vagyunk, és valószínűleg mindjárt kést rántunk. Pedig dolgozunk. És szerintünk így jönnek a jó megoldások…

IC Press