Katonák és harckocsik Budapesten

Először debütál a Military Hétvége, harcászati bemutató és kiállítás

Június 22-23-án egy teljes hétvégét szentelnek a katonai hagyományőrzés bemutatására a Vasúttörténeti Park melletti Víztroronyparkban, ahol a CAMP-csapatok hagyományőrzőinek bemutatójától, az eredeti II.világháborús eszközökön, járműveken át akár harckocsin is utazhatnak az érdeklődők.

Budapesten első alkalommal rendezik meg a kétnapos „Military Hétvége a Víztorony Parkban” rendezvényt, ahol számos valóban egyedülálló programmal várják az érdeklődőket. Nem csupán a fegyveres erők és a katonai doktrína rajongóinak nyújt élményt, hiszen a számos történelmi vonatkozású program, vagy akár a harcászati bemutatók a laikusok számára is érdekesek lesznek – mindezt ráadásul interaktív formában tálalva.

A nagyszabású Military Hétvége harcászati kiállítás a Vasúttörténeti Park melletti Víztoronyparkban lesz látható június 22-23-án. A téma rajongói dúskálhatnak az izgalmas programokban, hiszen a kiállítások mellett interaktív programok is várják őket. A program edukatív jellegét történelmi vonatkozásai adják: a katonai táborok bemutatói mellett többszáz eredeti felszerelési tárgyat is megtekinthetnek a látogatók, ahogy II. világháborús járművekből és harckocsikból is nyílik kiállítás a helyszínen. Mindkét nap egymást érik majd a harcászati bemutatók: a programot szombat délelőtt rögtön az USMC, vagyis az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága Baráti Körének harcászati bemutatója indítja. A harcászat mellett a pirotechnikai eszközökről is lehull a lepel, egy bemutató formájában ennek a kulisszatitkaiba is betekintést nyerhetünk, amikor is az egykori MN 3100 Szolnoki Mélységi Felderítők harci bemutatóját tekinthetik meg a látogatók.

A Military Hétvégén magas színvonalú programokat valósítanak meg a szervezők; magyar és külföldi hadászati elemeket egyaránt felvonultatva. A Vasúttörténeti Park jegyzi az eseményt, melynek vezetője, Schvéd Norbert is úgy gondolja, a tematikus kulturális események hiánypótlóak, egyben különleges élményt nyújtanak:

Kifejezetten fontosnak tartom, hogy napjainkban is figyeljünk a történelmi emlékekre, értékekre. A Military Hétvége szervezésével elsősorban edukációs célt szeretnénk megvalósítani: láthatóvá téve az egyenruhák és eszközök mögött megbújó sorsokat, történeteket, adni egy másik perspektívát a történelemkönyvekben olvasható tartalomnak. Ezzel együtt közelebb hozzuk a külföldi hadászati stratégia legtöbbünk számára ismeretlen, ám izgalmas világát az érdeklődőkhöz.”

Nem hiányozhatnak az élmény-programok sem, a bátrabbak akár harckocsin is utazhatnak, de a II.világháborús oldalkocsis motorok és dzsipek is „hadra foghatóak” a rendezvényen. A 2019-ben Budapesten először látható kiállításon több mint 100 hagyományőrző öltözetű katona is gondoskodik a korhű élményről – napjainkban.

További információ: www.vasuttortenetipark.hu