Karneváli hangulattal és futófarsanggal űzik el a telet Kaposváron

     Jelmezes felvonulással és futóversennyel búcsúztatják a telet február 7. és 9. között Kaposváron a somogyi megyeszékhely hagyományos farsangi rendezvénysorozata keretében – tájékoztatta a szervező Együd Árpád Kulturális Központ az MTI-t.

    A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Kaposvári Dorottya és Futófarsangi Napokon Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, avagy a dámák diadala a Fársángon című vígeposzát idézik fel, amelynek alapjául a költőnek a városban 1798-ban szerzett báli élményei szolgáltak.


    A fesztivál február 7-én délután Csokonai Kossuth téri szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét. A Baranta Egyesület, a Langaléta Garabonciások, a Liszt Ferenc Zeneiskola diákjai, hagyományőrző néptánccsoportok, civil szervezetek közreműködésével megrendezendő fő program, a Dorottya kisasszony és a Karnevál herceg által vezetett maskarások belvárosi felvonulására február 8-án 15 órától kerül sor.


    A farsangi napok ezen kívül számos színes, érdekes programot kínálnak a város lakóinak és a turistáknak. Lesz térzene, táncház, kézműves foglalkozás, rönkhúzó verseny, belvárosi akadályfutás.


     Az érdeklődők szórakoztatásáról a Csiky Gergely Színház színművészei, a Somogy Zenekar, a Somogy Táncegyüttes, a Zselic Táncegyüttes az Ördöngösök, a Hajdina és Drávagyöngye néptáncegyüttesek és az Együd Árpád Művészeti Iskola néptáncosai gondoskodnak.


    A fesztiválhoz kapcsolódóan a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár február 5-én farsangi kvízjátékot, február 6-án játszóházat, álarc-, fejdísz- és könyvjelzőkészítő foglalkozást szervez, a Virágfürdő február 7. és 10. között szaunaprogramokra várja az érdeklődőket.


    A Kométa 10. Futófarsang 10 kilométeres és a félmaratoni távját vállaló résztvevői február 9-én 10 óra 35, illetve 11 órakor rajtolnak el a kaposvári Kossuth térről.