Kalapács alá kerül az El a kezekkel a Papámtól! 4 ikonikus jelmeze és Dobó Kata csapója!

Dobó Kata december 9-én mozikba kerülő családi mesefilmjének címe már mostanra ismerősen csenghet sokak számára, hiszen a MEGAFILM gyártásában hamarosan debütáló produkció rendezője és szereplői beálltak a Cipősdoboz Kampányt népszerűsítő „dobozolók” sorába. Most egy jótékonysági aukcióval is igyekeznek még több gyermek arcára mosolyt varázsolni.

A Baptista Szeretetszolgálat országos Cipősdoboz Akciója 18. éve segíti a hátrányos helyzetű gyermekeket karácsonyi ajándékdobozok gyűjtésével és a gyermekekhez való eljuttatásával (a tavalyi évben több mint 30 000 darabbal), boldogabbá téve számukra a karácsonyt. Sajnos sok esetben ez az egyetlen ajándék, ami a karácsonyfájuk alá kerül.

Ehhez járul most hozzá a MEGAFILM Produkció kincseivel, az El a kezekkel a Papámtól! című családi mozifilm főszereplőinek gyönyörű ruháival, az elismert jelmeztervező, Bárdosi Ibolya munkáival.
„Már régóta szerettem volna meséhez tervezni, ez volt az első! A mese, mint műfaj tág lehetőségeket adott a tervezésre, nem kötötte a kezem egyetlen korszak sem. Ismertem a szereplőket, így a ruháikat konkrétan rájuk tervezhettem. Az anyagok Olaszországból, Németországból és itthonról származnak, a ruhák hónapokig készültek egy külön erre a célra létrehozott jelmezbázison.”- meséli Bárdosi Ibolya, tervező.

A Csobot Adél énekesnő által bájos és barátságos Eszter szerepében viselt menyasszonyi ruhával:

Ezt a ruhát a 60-as évek rövid menyasszonyi ruhái ihlették, a kézzel ráapplikált rengeteg apró virág Eszter lágy nőiességét hangsúlyozza.”– mondja Bárdosi Ibolya.

A Pálmai Anna színművésznő által a makulátlanul elegáns, ármányos és ízig-vérig elszánt Viola szerepében viselt különleges ruhával:

Viola sziluettjét az 50-es évek ruhái ihlették, modern elemekkel ötvözve. Az ő esetében kontrasztos anyagokat és színeket használtam, hegyes-szurkálódós karaktere a ruhái formavilágában is visszaköszön.”

A Gubás Gabi által a bölcs és tapasztalt Kamilla szerepében viselt látványos kosztümmel:

Kamilla megjelenése a XIX.század végét idézi, az ő ruháinál a sonkaujjból indultam ki.”

A Marczinka Bori által cserfes és bátor Dorka szerepében viselt ikonikus, egyedi ruhával:

Bori ruhatárát a pasztell színvilág és a játékos, kicsit futurisztikus formák határozzák meg.”

Dobó Kata kedves emlékét, a forgatáson használt csapót is felajánlotta az árverésre.

Licitálj november 29. és december 31. között és szerezz magadnak örömet egy kivételes, gyűjtői darabbal, amivel egyúttal egy egész csapat kisgyereknek teheted szebbé az ünnepeit!

Licitálni a ruhákra az alábbi oldalon lehet:

https://www.vatera.hu/listings/index.php?q=El+a+kezekkel+a+Pap%C3%A1mt%C3%B3l%21

Minden gyermeknek szüksége van a karácsony varázsára, örömteli pillanatokra, meglepetésre. Ez fokozottan igaz a szegénységben élő és a hátrányos helyzetű gyerekekre, akiknek csak nagyon kevés boldog pillanat jut. Mi ezeknek a gyerekeknek szeretnénk évről-évre mosolyt csalni az arcára. Céljaink megvalósításához, még több gyermek ünnepének boldogabbá tételéhez kérem most a segítségét.

Az licit eredményét a Baptista Szeretetszolgálat kapja, melynek tevékenységéről tájékozódhat a honlapunkon: http://www.baptistasegely.hu  vagy a http://ciposdoboz.hu weboldalon.

A film hivatalos trailere az alábbi linken tekinthető meg:

6-tól 100 éves korig szívből ajánlott! 🙂

Fotók: Bara Szilvia