Júliustól már 3 óránként repülhetünk Moszkvába és 30%-kal több csatlakozást érhetünk el

 

Valóságos forradalom zajlik a légiközlekedés terén: míg a repülés sokak számára akár még egy évtizeddel ezelőtt is luxusnak számított, a szolgáltatások és árak átalakulásának köszönhetően ma már egyre többen jutnak el a világ legtávolabbi pontjaira is. Oroszország vezető légitársasága, az innovatív megoldásairól híres Aeroflot júliustól már naponta 3 óránként indít járatot Moszkvába Budapestről, ami 10%-kal több elérhető útvonalat és 30%-kal több csatlakozást jelent.

A Statista adatai szerint 2017-ben az egy évvel korábbihoz képest globálisan 8,1%-kal nőtt a légiközlekedés iránti kereslet, az utasok száma pedig a várakozások szerint 2018-ban akár további 7%-kal nőhet.[1] Ez a szám is jól mutatja, milyen gyors ütemben fejlődik a légiközlekedés: az egyre több utasnak egyre változatosabb igényei vannak. Egy légitársaság akkor lehet sikeres, ha ezekre az igényekre maximálisan figyel és reagál. Egyre nagyobb a jelentősége a teljes körű kényelemnek utazás közben, főként a kontinenseket átívelő hosszabb utak esetében.

30%-kal több csatlakozás Moszkván keresztül, főleg a távol-keleti országok felé

Moszkva a maga lenyűgöző történelmi emlékeivel és kulturális életével különösen kedvelt célállomás: repterein több mint 88 millió utas fordult meg 2017-ben, ebből a Seremetyjevói nemzetközi repülőtéren közel 40 millió.[2] Jó hír, hogy júliustól Budapestről már naponta 3 óránként indít járatot az orosz fővárosba az Aeroflot (a negyedik járat 16:35-kor indul) – ezéves szinten plusz 360 ezer elérhető széket jelent a két főváros között. Az új menetrend így akár egynapos üzleti útra készülőknek is ideális. Ennek eredményeként10%-kal több elérhető útvonal és 30%-kal több csatlakozás várja az innen induló utasokat az orosz fővárosban – főleg a távol-keleti országok felé,Indiától Thaiföldön és Dél-Koreán át Japánig. Ezzel napi 3 csatlakozást érhetünk el PekingSanghajVietnám felé, de akár Tokióba is naponta indulhatunk tovább. A társaság hálózatát tekintve partnereivel együtt több, mint 60 ország, több, mint 300 célállomását szolgálja ki világszerte: 2017-ben közel 33 millió utast szállított (az Aeroflot Csoport leányvállalatait is beleértve pedig több, mint 50 millió utast).

Miben nyújtanak többet? – A világ egyik legfiatalabb légiflottájától a csúcsgasztronómiáig

Az egyik legmodernebb légitársaságként az Aeroflot az új technológiák beépítésével élen jár a fontos fejlesztési területeken, és nekik van az egyik legfiatalabb légiflottájuk a világon. Őkaz első orosz légitársaság, amelyet a Skytrax 4 csillaggal tüntetett ki kiemelkedő színvonalú utaskiszolgálásáért. 2017-ben a Skytrax World Airline Awardson már a hatodik alkalommal nyerték el a legjobb kelet-európai légitársaságnak járó díjat. Ugyancsak tavaly a Brand Finance, – vezető független üzleti tanácsadó, – az Aeroflotot ítélte Oroszország legerősebb brandjének és a világ legerősebb légitársaság-márkájának. Az utasok is elismerően nyilatkoztak: a TripAdvisor felhasználói 2017-ben az Aeroflotot választották a legjobb légitársaságnak. Ez többek közt a kifogástalan kiszolgálásnak köszönhető: szakértők szerintövék a legjobb tréningprogram Oroszországban és a FÁK országaiban. Profizmus, vendégszeretet és megbízhatóság, a legmagasabb fokú kényelem és személyre szabott kiszolgálás: Business osztályaikon közel 2 méteres üléstávolsággal és modern szórakoztató rendszerekkel találkozhatunk. Emellett rendszeresen megújuló, különleges gasztronómiai kínálatukat híres szakácsok és elismert hautecuisine szakértők állítják össze.