Jó stratégiával minden vállalkozást meg lehetne menteni



Tanácsok újranyitásra készülőknek

A koronavírus-járvány minden kis- és középvállalkozást komoly megpróbáltatások elé állított, a cégek túlnyomó többsége mégis bekötött szemmel próbál előre haladni. Mint minden válságnak, úgy a mostaninak is lesznek vesztesei és nyertesei, de csak az juthat előre, aki képes az eddigi gondolkodásmódját megváltoztatni. Mészáros György, a 3rdGEN Zrt. alapítója arról beszélt, hogy egy vesztes ütközet után elsőként azt kell megvizsgálni, mi az amink maradt, és ezt követően jöhet a tapasztalatok kiértékelése. A szakértő szerint minden KKV-t meg lehet menteni, ugyanakkor ehhez az kell, hogy a vezetők – a COVID járványhoz hasonló nagyon nehéz helyzetekben – ne egyedül akarjanak minden döntést meghozni.

A tavaly március óta tartó koronavírus-járvány megrengette a magyar gazdaságot is, ennek következtében számtalan kis- és középvállalkozás a túlélésért küzdött 2020-ban. Bár az újranyitás dátumait már kezdjük közelinek érezni és az előrejelzések szerint nyárra helyreállhat az életünk, ennek ellenére sok cégnél nem foglalkoznak az elmúlt egy év alapos kiértékelésével, illetve új vállalati stratégia meghatározásával.

A KKV-k 90 százalékénak nincs stratégiája az újraindulásra

Mészáros György, a 3rdGEN Zrt. alapítója szerint a cégvezetők a bizonytalan helyzetben nem mernek döntéseket hozni. Pedig mint mondta, nem is kérdés, hogy az újranyitásra is átfogó stratégiára van szükség, de a KKV-k legalább 90 százaléka – különösen a legkisebbek – nem rendelkezik ilyennel. Az évtizedes tapasztalattal bíró szakember úgy látja, a cégek teljesen bekötött szemmel, vagy inkább szemellenzővel haladnak előre, holott a válságból éppen a változtatásokkal lehet kilábalni a leghatékonyabban.

„Ha valami a krízis ideje alatt nem működött, az arra világít rá, hogy nem jól csináltuk. Kizárólag a múltra nem lehet jövőt építeni, és ha ragaszkodunk a rosszul rögzült munkafolyamatokhoz, akkor a válság után sem lehetünk sikeresebbek. Ha a beosztottakról úgy gondolkodtunk, mintha az ellenségeink lennének, vizsgáljuk felül, mert ez mindig kudarchoz vezet. Amennyiben a marketingre felesleges költségként tekintettünk, vagy éppen a konkurenciával nem akartunk foglalkozni, akkor változtassunk a szemléletünkön, mert ez biztosan a javunkra válik a nyitás után” – hozott példákat Mészáros.

Több sebből véreznek a munkatársak

Magyarország egyetlen „tisztán” harmadik generációs tanácsadócégének alapítója egy példával szemléltetve arról beszélt, az újranyitáshoz úgy kell viszonyulni, mint amikor egy vesztes ütközet után lennénk.

„Mit tenne egy kiváló hadvezér egy elvesztett ütközet után? Elsőként felmérné, mije maradt, és ez az üzleti életre vetítve is tökéletesen igaz. Át kell néznünk, milyen eszközök, milyen humán erőforrás maradt a kezünkben, az alkalmazottak milyen tudással, tapasztalattal rendelkeznek, mi áll rendelkezésre a szervezetben” – értékelt.

Mészáros György úgy fogalmazott, nem lehet úgy harcba indulni, hogy a munkatársaink több sebből véreznek. Ez a válság teljesen más, mint a korábbiak abból a szempontból is, hogy az emberek zömének leamortizálta a lelkesedését a home office. Az extrovertált személyiségek ebbe a helyzetbe szinte beleőrültek, ezért lelkileg is foglalkozni kell velük.

A szakértő kiemelte, hogy a legtöbb KKV azért is száll majd vakon a nyitás után is, mert nem ismerik a kontrolling fogalmát. Az adatvezérelt döntéshozatal ma már nélkülözhetetlen a vállalkozások életében, ezért mindenképpen érdemes foglalkozni vele, hiszen jelentős hatékonyságnövekedést lehet általa elérni.

A sikeres vezetők nem egyedül döntenek

A 3rdGEN Zrt. alapítójának határozott meggyőződése, hogy minden céget meg lehet menteni. Volt olyan ügyfelük a közelmúltban, akinek 95 százalékkal esett vissza az árbevétele, de néhány hónap közös munka után sikerült talpra állítani.

„Ha egyedül nem tudtunk mit kezdeni a válságban, akkor az enyhüléskor sem fogjuk tudni, merre haladjunk. Ahhoz, hogy egy átlagos KKV sikeres válságstratégiát – pontosabban válság utáni stratégiát – tudjon felállítani, szakértői segítséget érdemes kérnie. Az elmúlt év tanulságainak levonása ugyanakkor történhet a cégen belüli kulcsemberekkel együtt, vagy olyan külső szakemberekkel, vezetőkkel is, akikre tanácsadóként tudunk tekinteni, például más cégek sikeres vezetőivel” – fogalmazott.

Mészáros György-ék tanácsadócégénél kizárólag volt nagyvállalati és/vagy multinacionális környezetben edződött felsővezetők lehetnek tanácsadók, csapatuk egy évnyi működés után megközelítette a 60 főt. A közösség együtt dolgozza ki a know-how-t, amit bárki használhat. Küldetésük, hogy a felsővezetők szinte elérhetetlen tudását átadják a KKV-szektornak, mindezt megfizethető áron, mivel munkatársaik és ők is első sorban a közös sikerekért és az értékteremtésért dolgoznak.