Jeremiás nyomában

Hargittai István: Jeremiás nyomában. Beszélgetések Komoróczy Gézával

Hargittai István tudománytörténész, számos interjúkönyv készítője 2020 elején életútinterjúba kezdett Komoróczy Gézával. 

„Úgy terveztük, hogy keddenként és péntekenként találkozunk Géza Trefort-kerti dolgozójában, és ez négy alkalommal meg is valósult – emlékszik az első beszélgetésekre a könyvhöz írt előszavában Hargittai István. – Aztán beütött a koronavírus, és már nem tudtunk az egyetemen találkozni. Nálunk otthon folytattuk, de két alkalom után jöttek a kijárási korlátozások, és akkor következett az e-mail.”„Ez a könyv, s ezt mindjárt az első mondatomban le akarom szögezni: ez a könyv Hargittai István könyve – teszi hozzá saját előszavában Komoróczy Géza. – Benne ötlött fel a – mint mondta –»hosszabb« interjú ötlete, ő tette fel sorra a kérdéseket, ő alakította ki a könyv szerkezetét, rendezte el olykor divergáló válaszaimat, gyűjtötte a fényképeket, adott címet a kötetnek. Ezzel a megjegyzéssel nem a felelősséget akarom őrá hárítani, mert hát a válaszok az én szavaim. A válaszokon István gyengéd szerkesztői munkát végzett, de érdemben nem változtatta meg őket. Valódi interjút adunk az olvasó kezébe: kérdéseket és válaszokat.”

A könyvet olvasva képet kapunk Komoróczy Géza felvidéki gyerekkoráról, a háború után az anyaországba visszatoloncolt család keserves éveiről, egyetemi tanulmányairól, keleti és nyugati utazásairól, szerteágazó érdeklődéséről és kapcsolatairól. Feltárja önazonossága merőben egyedülálló alakulását (református nemesi család sarja, aki zsidó identitású lesz egy jórészt antiszemita közegben), és a rendszerváltás utáni évtizedek politikai, kulturális és tudományos életéről is kíméletlen pontossággal mondja el véleményét.Jeremiás nyomában – a könyvcím magyarázataként Komoróczy Gézát idézi Hargittai István: „Géza ezt mondja a prófétáról: »Nekem Jeremiás mindig is az igazi prófétai személyiségem volt, aki, ha lát egy falat, azonnal nekimegy. Én mindig ez szerettem volna lenni.« Az én olvasatomban a fal nem csak azt jelentette Géza számára, hogy ha van ott egy fal, annak neki kell menni. Azt is jelenthette, hogy hiába van ott a fal, azt semmibe kell venni.”

Hargittai István kémikus, tudománytörténész Jeremiás nyomában. Beszélgetések Komoróczy Gézával című könyve a Tények és Tanúk sorozatban jelent meg. Az online könyvbemutatón Spiró György kérdezi a kötet szerzőit 2021. május 17-én 18 órától a Magvető Facebook-oldalán.

Megrendelés
Megjelenés: 2021. április 19.
Oldalszám: 672 oldal
Méret: 124 x 197 mm
Kötés: Keménytáblás
Ár: 5999 Ft
ISBN: 978 963 14 3539 9