Jancsó Miklós maraton a Cinema MOM-ban

Szeptember elején Jancsó Miklós munkássága előtt tiszteleg a Cinema MOM következő vetítéssorozata, amely során szeptember 1.-je, csütörtöktől szeptember 7.-e, szerdáig minden este 18:00-tól vászonra kerül a rendező egyik klasszikusa.

Jancsó 2014 januárjában, 92 évesen hunyt el, tavaly szeptemberben pedig 100 éves lett volna. A jubileum kapcsán lettek rendezve megemlékezéses események, de akik esetleg lemaradtak volna, most alkalmuk nyílik 1 évvel később pótolni néhány alkotását a Cinema MOM-ban.

A kezdés szeptember 1.-jén, csütörtökön a Szegénylegények (1966) lesz Görbe János és Latinovics Zoltán főszereplésével. A 87 perces dráma Jancsó későbbi védjegyei, mint a hosszú beállítások és az Alföld ábrázolása miatt filmtörténeti. A szegénylegények 1848-49-ben Rózsa Sándor betyárcsapataiban harcoltak, a történet az ő sorsukról szól a kiegyezés után.

Szeptember 2.-án, pénteken kerül műsorra a Szerelmem, Elektra (1974), mely Gyurkó László színdarabjának adaptációja. A Törőcsik Mari, Cserhalmi György és Madaras József neveivel fémjelzett film 1975-ben a New York-i fesztivált is megjárta. Az ókori görög drámák hangulatát idéző 70 perces alkotás a korhoz képest modern köntösbe ültette át mondanivalóját. A darab feldolgozása 12 egysnittes beállítással lett megoldva.

Szombaton, szeptember 3.-án a Fényes szelek (1969) lesz soron. A 82 perces, Drahota Andrea, Kovács Kati és Balázsovits Lajos főszereplésével forgatott film a II. világháború utánra kalauzol el, ahol kollégiumi hőseink az 1930-as években indult mozgalmat követik. A cím a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének egyik indulójából lett kiragadva. Jancsó és írótársa, Hernádi Gyula saját élményeiket is belevitték, mint korábbi NÉKOSZ-tagok.

A vetítések középső darabja szeptember 4.-én, vasárnap az Égi bárány (1971). Főszereplőjét Madaras József kelti életre, de feltűnik benne Bujtor István is. Jancsó 1919 nyarára invitál minket a Tanácsköztársaság bukására. A 93 perc során kegyetlen hatalmi harcokat láthatunk.

Szeptember első hetét hétfőn, 5.-én a szovjet-magyar koprodukciós Csillagosok, katonák (1967) kezdi meg. Kozák András és Juhász Jácint láthatóak a főbb honi szerepekben. A 90 perces, USÁ-ba is eljutó alkotás szintén 1919 nyarán játszódik az orosz polgárháborúban, de Jancsóhoz illően alföldi környezetben. A film kétnyelvű, de magyar katonákat követünk, és a franciáknál is kiemelt figyelmet kapott, mert dramaturgiai kötődés hozzájuk is akad.

Utolsó előttiként kedden, szeptember 6.-án az Arany Pálma-jelölt Még kér a nép (1972) érkezik. A mozi 87 perce során Madaras József és Orbán Tibor a kiemelt szereplők, de rajtuk kívül is igen erős gárda állt össze, köztük a nemrég elhunyt Haumann Péter vagy a Szomszédokból ismert Koltai János és még jó páran a fentiekből. Jancsó ezzel nyert Cannes-ban rendezői díjat, melyben egy aratósztrájk közbeni harcot mutat be stilizált koreográfiával.

Záróként szerdán, szeptember 7.-én a Sirokkóra (1969) lehet majd beülni. A koprodukció hazai főszereplői ismerősek: Bujtor és Madaras. A 75 perc 1930-ban a horvát-szerb konfliktus közepén játszódik, ahol egy nemzeti hőst kell hozzánk szöktetni egy politikai merénylet után.

Jancsónál visszatérő elem a közeli történelem és korrajz, főképp politikai-katonai feszültségek köré felhúzva. Munkái időutazásnak is felérhetnek mozivásznon, még erősebb hatást elérve. Ezért is várunk minden kedves érdeklődőt szeptember elején, 18:00-kor a Cinema MOM-ban!

VETÍTÉSI PROGRAM