IV. Magyar Népdal Napja

2017. szeptember 16-17., Martonvásár

Szeptember 16-án és 17-én Martonvásár gyönyörű környezetében negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Népdal Napját! A látogatók idén is átérezhetik a népdal erejét, szépségét és mélységét.

A martonvásári Brunszvik-kastély melletti főtéren idén két napon várja az érdeklődőket a Magyar Népdal Napja, a középpontban a népdallal, népzenével és a hagyományőrzéssel. Az esemény ugyanakkor nem kizárólag az autentikus magyar népdal és népzene apostola, hanem befogad minden olyan magas minőségű előadást is, amely abból táplálkozik.

Szombaton délelőtt a Langaléta Garabonciások, majd a Bahorka Társulat várja a gyerekeket. 14.30-tól egy különleges produkciónak lehetnek tanúi a látogatók: egy 450 fős gyermekkórus – köztük az „Oscar-díjas” Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa népdalokat énekel a Csík Zenekar kíséretében. Utánuk a Magyarpalatkai Banda lép fel, de lesz divatbemutató is – Népi motívumok a divatban – népzenei kísérettel, a Dűvő zenekarral. Este a Parno Graszt, a Csík Zenekar, majd Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák koncertje zárja a színpadi műsort, levezetésként pedig táncházzal marasztalnak mindenkit.

Vasárnap délelőtt a Vitéz László című bábelőadás, majd az ország legnépszerűbb gyerekzenét játszó együttese, az Alma zenekar szórakoztatja az egész családot. Délután táncegyüttesek és fúvósok fellépését élvezheti a nagyérdemű, végül a Ghymes együttes koncertjével ér véget az idei Magyar Népdal Napja kétnapos programsorozat.

A színpadi programok mellett egész napos kézműves- és termelői vásár, Hungarikum Udvar, népi játszótér és állatsimogató, műrepülő bemutató és utcazene fesztivál várja az érdeklődőket.

A Dankó Rádió vasárnap 12.30-kor élőben jelentkezik a „Jó ebédhez szól a nóta és a népdal” című műsorával.

Program:

Szeptember 16., szombat

07.00 – 18.00 | Termelői Vásár a Dózsa György úton

10.00 – 18.00 | Hungarikum Udvar: népi játszótér és állatsimogató

10.00 – 18.00 | Kézműves vásár

10.00 | Langaléta Garabonciások – Háry János

11.00 | BAHORKA Társulat „Vásárfia” előadás

14.00 | Netz ProdukcióCsaládi örömzene-örömtánc

14.30 | 450 fős gyermekkórus – kísér a Csík Zenekar, Vendég a Bakács téri Ált. Isk. kórusa

16.00 | Magyarpalatkai Banda

17.00 | Népzenés divatbemutató a Dűvő Zenekarral, Népi motívumok a divatban

18.30 | Parno Graszt

20.15 | Csík Zenekar Vendég a „Páva” döntős Sarjú Banda

22.30 | Tűzijáték

23.00 | Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák

24.00 | Táncház a Dűvő zenekarral és a Magyarpalatkai Bandával

Szeptember 17., vasárnap

07.00 – 18.00 | Termelői Vásár a Dózsa György úton

10.00 – 18.00 | Hungarikum Udvar: népi játszótér és állatsimogató

10.00 – 18.00 | Kézműves vásár

09.30 | Pályi János bábelőadása, Vitéz László

10.30 | Alma Együttes

12.30 | Dankó Rádió – élő adás Martonvásárról

14.15 | A Martonvásári Művészeti Iskola és a Százszorszép Táncegyüttes műsora

15.15 | Martonvásári Fúvószenekar és a Beethoven Általános Iskola kórusának közös műsora

16.30 | Ghymes együttes

Jegyek elővételben kaphatók Martonvásáron az Óvodamúzeum InfoPontjában, ill. a www.jegy.hu oldalon.

Felnőtt: 1000 Ft

Diák/nyugdíjas: 500 Ft

Bővebb információk: www.magyarnepdalnapja.hu