Itt vagy

Wolf Kati: Itt vagy

    MEGNÉZEM

  

 

Vadonatúj, akusztikus verzióval jelentkezik Wolf Kati legfrissebb, „Itt vagy” című számához! Az aranyhangú énekesnő nevét a 2010-es X-Faktorban ismerte meg a nagyközönség, habár már 30 évvel ezelőtt az egész ország hallhatta a hangját, ugyanis ő énekelte mindenki kedvenc rajzfilmjének, a Vuknak a főcímdalát. 2011-ben Kati képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalversenyen „Szerelem, miért múlsz?” című dalával, ami azonnal a magyar rádiós toplisták élére tört, de a track angol verziója az Egyesült Királyságban, Ausztriában és Belgiumban is sokat pörgött.

 

Kati új száma is kifejezetten slágergyanús. A felvételen olyan sztárszerzők dolgoztak, mint az Attila-díjas költő, Kemény István tehetséges lánya, Kemény Zsófi, vagy az Artisjus-díjas Szűcs Norbert, akinek egy korábbi szerzeménye a New York-i Divathét keretein belül debütált. Az „Itt vagy” elképesztően dallamosra sikerült, az eredeti verzió rendesen húz, az akusztikus hangszerelés pedig a nyári esték szabadságát idézi, Kati összetéveszthetetlen hangja pedig még egyedibbé teszi a dalt.

 

A VIVA Comet-, Szenes István- és Gundel művészeti díjas énekesnő az elmúlt időszakban olyan slágereket jelentetett meg, mint a “Válasz”, a “Szabadnak lenni”, az “Utazás”, a “Ne engedj el”, a “Hívjuk elő”, és az abszolút rádió-kedvenc “Vár a holnap”. Legutóbb a Nagy Duett című műsorban hallhattuk gyönyörű hangját az olimpikon vízilabdázó, Fodor Rajmund párjaként.

 

Nézzétek meg az „Itt vagy (Akusztik)” hangulatos szöveges videóját!