Ismét elszürkült közösségi terek újulnak meg hazánkban

A nagykovácsi és a gödi gyerekek is ünnepelhetnek – színesebbé varázsolhatják iskolájukat

Lezárult a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei pályázata, melyen elszürkült közösségi terek megújítására lehetett összesen 800 négyzetméterre elegendő festéket nyerni. A 10 ezer fő alatti települések kategóriájában a Nagykovácsi Általános Iskolát, a 10 ezer fő feletti települések közül pedig a gödi Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola projektjét választotta győztesnek a szakmai zsűri.

A Let’s Colour Egyesület felhívásán bármely közösség vagy társadalmi csoportosulás elindulhatott, akik tevékenyen részt akartak vállalni környezetük megszépítésében. Az idei pályázatra rekordszámú jelentkezés érkezett, így különösen izgalmas verseny alakult ki a szavazás heteiben: „Idén minden eddiginél több, 83 pályázat érkezett a felhívásunkra, és példátlan aktivitást mutattak be a pályázók, hiszen pár hét alatt alatt több mint 85 ezer szavazat érkezett a projektekre.” – jegyezte meg Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője.

A pályázók típusát tekintve idén is jellemző volt a sokszínűség, iskolák, óvodák szép számmal vettek részt, de jelentkezett könyvtár, állatmenhely, szociális intézmény és művészeti központ is. Már a pályázati anyagok minőségén is látszott, hogy egyes csapatok igen komolyan vették a felkészülést a jelentkezésre – technikailag színvonalasan elkészített, kreatív videók készültek, előfordult az is, hogy egy egész iskola részt vállalt a szereplésben, sőt, saját zeneszámok is íródtak a pályázat kapcsán.

Vigaszdíj a döntőbe jutottaknak

A nyertesek idén is Dulux mélyalapozót és festéket, professzionális designterveket, műszaki szakértőt és a festés teljes szervezését kapják jutalmul – a helyieknek csupán az önkéntes festőket kell biztosítaniuk. A nyertes közösségekkel történő egyeztetések megkezdődtek, a festéseket legkésőbb 2019. augusztus 15-ig kell megvalósítani.

A nagykovácsi és gödi kategóriagyőztesek mellett a hagyományoknak megfelelően az alábbi döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók ezúttal is 50-50 liter Dulux festéket kaptak vigaszdíjként:

  • Szakmaiság és közösség – Fessük színesre a vasvári zenesulit! – Vasvári Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, Vasvár
  • Legyen színesebb! – Széchenyi István Általános Iskola és AMI, Balatonföldvár
  • Színezzük ki a Bányait! – Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
  • Színes egyéniségek, fehér falak – Újpesti Homoktövis Általános Iskola

A Let’s Colour projekt

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület célja, hogy színessé varázsolja a közösségek által nap, mint nap használt tereket, legyen szó elhanyagolt városházáról, vidám gyerekzsivajtól hangos óvodáról, a falu orvosi rendelőjéről, vagy akár egy lehangoló látványt nyújtó betonkerítésről. A színek csodákra képesek, a megszínesített közösségi terek pedig új lendületet visznek az ott élők mindennapi életébe, inspirálnak és energiát adnak.

A Let’s Colour 2011-ben vette fel először a harcot a szürkeséggel szemben. Látva az óriási érdeklődést és azt a példaértékű összefogást, amelyet a pályázók bemutattak, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület a Dulux-szal karöltve idén 9. alkalommal hirdette meg országos pályázatát.

További naprakész információk: www.facebook.com/letscolourhu