IPRESCI díj a Napszálltának

Nemes Jeles László alkotása volt a legjobb a kritikusok zsűrije szerint a velencei filmfesztivál versenyprogramjában

Nemes Jeles László NAPSZÁLLTA című alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije Velencében. A nagy presztízsű szervezet hagyományaihoz híven a hivatalos díjátadó előestéjén díjazza a legjobbakat. A velencei FIPRESCI zsűri elnöke Rita Di Santo (Morning Star, Tribune, Manifesto) filmkritikus, filmtörténész volt, a zsűri tagjai olasz, spanyol, német és szlovén kritikusok voltak. A NAPSZÁLLTA a versenyprogram legjobb filmjét illető díjat nyerte el. A velencei filmfesztivál, melynek versenyprogramjában 24 év után először kapott meghívást magyar alkotás, holnap este zárul a díjátadóval.

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László Napszállta című új filmjében, mely szeptember 27-től látható országszerte a hazai mozikban, nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője – az azóta elhunyt kiváló szakember – Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is. 

Napszállta főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A közel száz fős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben.

A Napszállta a Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével.

A Napszállta világpremierje kirobbanó siker volt a velencei filmfesztivál versenyprogramjában a hét elején, az észak-amerikai premier szombaton lesz a torontói filmfesztiválon. Nemes Jeles László új filmjét már a világpremier előtt közel 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg világszerte. Amerikában és Ausztráliában a Sony Pictures Classics forgalmazó fogja bemutatni, aki évről-évre élvonalbeli játékosa az Oscar és Golden Globe díjakért folyó versenynek.

A magyarországi közönség Nemes Jeles László filmjét először a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja szeptember 15-én, majd a Napszállta szeptember 27-től lesz látható országszerte a mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Napszállta

1913 nyara, Budapest – a béke utolsó napjai. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból.
Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle – a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.