Inspiráló és szívet dobogtató emberi történeteket mutat be a Toyota

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kiemelt, és a Magyar Olimpiai Bizottság legmagasabb szintű, Platina fokozatú támogatójaként a Toyota szívet dobogtató, a való életből vett emberi történeteket bemutatva igyekszik megosztani az olimpiai és paralimpiai játékok szellemiségét, az emberiség saját határainak leküzdésére való örök törekvését. A megható, nem egyszer torokszorító, drámai sikertörténeteket, amelyek mindannyiunk számára inspirációul szolgálhatnak a mindennapokban a társadalmi felelősségvállalás számos területén is aktív, egyben a világ leginnovatívabb és legzöldebb autógyártójának tartott Toyota azzal az elköteleződéssel állítja párhuzamban, amellyel a vállalat az Toyota az emberi mozgás szolgálatába állítja eszközeit és erőforrásait.

A környezetbarát hibrid modelljei mellett az abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás technológiáról, és a balesetek csökkentése érdekében a járműautomatizálás, a robotika és a mesterséges intelligencia területén végzett előrehaladott kutatásairól ismert, a Lexus prémium márkát is jegyző Toyota történetének első globális kampányával az olimpiai és paralimpiai játékokat ünnepli. Fejlődésének és fejlesztéseinek köszönhetően a japán autógyártó mára mobilitás-központú vállalattá vált, s ennek jegyében indította útjára első globális marketingkampányát: a Toyota a „Vágj bele a lehetetlenbe!” kampánnyal ünnepli elmúlt nyolc évét, melynek során az Olimpiai Partner (TOP) program első tagjaként, a mobilitás kategória támogatójaként mindvégig az olimpiai és paralimpiai játékok globális szponzora volt. A „Vágj bele a lehetetlenbe!” kampány a „Mobilitást mindenkinek!” című filmmel indul. Ezt egy száz, a mobilitással kapcsolatos, a való életből származó igaz történetet bemutató sorozat követi: olimpikonok és paralimpikonok osztják meg velünk történetüket, illetve mindenféle korú szereplők, vagyis kisgyermekek és idős emberek is megszólalnak, akiknek nem a sport a fő tevékenységük. A 2018-as téli olimpiai és paralimpiai játékokig tartó időszakban minimum 15 országban fut majd a kampány.

A Toyota küldetése egy határok nélküli társadalom megteremtése, vállalati értékei között pedig első helyen szerepel az alázat, a kemény munka, a kihívások leküzdése és a ’soha ne adjuk fel’ szellemisége. A vállalat történetének első globális kampánya az olimpiai és paralimpiai játékok mellett éppen ezt, a saját korlátainkat legyőző küzdeni akarás szellemiségét ünnepli.” – fogalmaz a kampány kapcsán Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

A Toyota globálisan a „Mobilitást mindenkinek!” kreatív projekttel mutatkozik be, ám ezt követően további kilenc szpotot is bemutat. Ezekben a filmekben inspiráló történetek és a Toyota mobilitást segítő termékei lesznek láthatók. A bemutatott produktumok részben további kutatások és fejlesztések céljából létrehozott tanulmányok, részben pedig olyan termékek, melyeket a Toyota piaci bevezetésre szán. A „Vágj bele a lehetetlenbe!” kampány része lesz az az emlékeztető, a televíziós csatornákon is megjelenő, sorozat, amelyben a Toyota mobilitást segítő termékeit, illetve az emberi teljesítőképesség csúcsát megtestesítő sportolókat láthatjuk. A „Vágj bele a lehetetlenbe!” kampány nyomtatott, digitális és out-of-home kreatív elemei segítenek abban, hogy beszélgetéseket kezdjünk arról, hogyan is lássunk hozzá a határok lebontásához, és hogyan teljesítsük be az álmainkat.

A Toyota emellett elindította a http://www.mobilityforall.com/ weboldal is, melyhez az amerikai National Center for Accessible Media (NCAM) nyújtott támogatást. Az oldalt szakaszosan teszik elérhetővé, és felépítése lehetővé teszi, hogy a különböző fogyatékkal élők is akadálytalanul élvezhessék a tartalmát. A beállítások segítségével a kódolásnak és a testre szabott tulajdonságoknak köszönhetően a fogyaték nélküli látogatók, a látás-, hallás-, vagy mozgássérültek, illetve a kognitív hiányosságokkal élők egyaránt élvezhetik az oldalt.

Csak néhány név a 16 kiváló sportoló közül, akik szerepelnek a kampány első, „Mobilitást mindenkinek!” filmjeiben: Tatyana McFadden, a világ első számú kerekesszékes versenyzője, aki öt paralimpia során 17 érmet szerzett az Egyesült Államoknak; Brad Snyder, amerikai paralimpiai úszó, a Haditengerészeti Akadémia úszócsapatának korábbi kapitánya, aki 2016-ban, a riói olimpián három aranyérmet szerzett; Rami Anis, szír úszó, a Menekültek Olimpiai Csapatának tagja a 2016-os riói olimpiai játékokon.

Két megható és inspiráló videó mér most megtekinthető. Tatyana kisfilmje a következő linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=4llaf-eIQFk

Sudarsham Gautam kisfilmje az következő linken látható: https://www.youtube.com/watch?v=xUMOWCSAb4Y

A „Vágj bele a lehetetlenbe!” kampányt támogató, a megjelenés időpontjában a már aktív digitális és közösségimédia-megoldások ezen felül többek között az alábbi elemeket tartalmazzák:

Add tovább a kihívást

A lehetetlent csak úgy lehet legyőzni, ha célokat tűzünk ki magunk elé, és azokat hangosan ki is mondjuk, ezért a Toyota arra ösztönzi a fogyasztókat, valamint csapatának tagjait, hogy osszák meg és adják tovább a lehetetlenről megfogalmazott állításukat, így a világ minden táján mások is kedvet kaphatnak, hogy próbára tegyék magukat. Ennek eszközéül szolgál majd a https://relayyourchallenge.com weboldal.

Az alábbi videó ennek az aktivitásnak a szellemiségét mutatja be: https://www.youtube.com/watch?v=R4W5b95r6vg

Lehetetlen történetek

Az inspiráló, elmélyült és hosszabb videókban 10 embert láthatunk 10 országból, akik mindannyian a lehetetlenre vállalkoztak. A sorozat első négy filmje már most, a kampány indulásakor is látható. A dokumentumfilmek a szereplők lehetetlen küldetéseinek bemutatásával mélyebb értelmet közvetítenek a Toyota jövőképével kapcsolatban.

Az első film, ami a következő linken tekintető meg: https://www.youtube.com/watch?v=XChiUOxt5wY a háromszorosan amputált Mike újrakezdését mutatja be. A második filmben ami a következő linken látható, Mike részt vesz új élete első Marathon futásán: https://www.youtube.com/watch?v=CSQaFVkgjgY.

A harmadik filmen kerekesszékes James felkészülését láthatjuk egy Marathon versenyre: https://www.youtube.com/watch?v=FBJgyhMcwFE , míg a negyediken maga a verseny tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=OEQBZ4Kuch0

A Toyotánál azért használjuk ki az új technológiákban rejlő lehetőségeket, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat állíthassunk elő, amelyek lehetővé teszik az emberek számára a bennük lévő potenciál kihasználását és az akadályok leküzdését.” – magyarázza Susumu Matsuda, a Toyota Motor Corporation marketing részlegének igazgatója. „Az olimpiai és paralimpiai játékok értékei összhangban vannak a szellemiségünkkel, és kiváló platformot kínálnak ahhoz, hogy megmutathassuk, mennyire komolyan gondoljuk a „Mobilitást mindenkinek!” koncepciót.”

A mobilitás a világon mindenki számára mást jelent. A Toyotánál mi mindig úgy határoztuk meg, mint egy olyan lehetőséget, amely biztosítja az embereknek a szabad mozgást, és úgy gondoljuk, most van itt az ideje annak, hogy a mobilitással kapcsolatos elképzelésünket és megoldásainkat mindenkivel megosszuk. Nem tudnék ennél jobb alkalmat arra, hogy bemutassuk fejlődésünk történetét, melynek során az emberi mobilitásra fókuszáló vállalattá váltunk, hiszen az olimpia és a paralimpia is az emberi mozgás csúcsteljesítményét ünnepli” – teszi hozzá Jack Hollis, a Toyota északi-amerikai csoportszintű alelnöke és ügyvezető igazgatója. „A Toyotánál hiszünk abban, hogy a mobilitás alapvető emberi jog. A ’Vágj bele a lehetetlenbe!’ kampánnyal mindenkit inspirálni szeretnénk, vállalatként pedig arra törekszünk, hogy legyőzzük a kihívásokat, és megoldásokat találjunk a mozgást akadályozó, emberi potenciált behatároló problémákra.”

A kampány a Toyota, a Los Angeles-i és dallasi Saatchi & Saatchi, valamint a tokiói Dentsu eddig példa nélküli együttműködéséből született, hiszen ügynökségeink és köztünk nem voltak ott többé a minket elválasztó falak, hanem integráltan, csapatként dolgoztunk együtt.” – teszi hozzá Hollis.

A Toyota

A Toyota egy globális, mobilitásközpontú vállalat, amely 1997-ben mutatta be a Prius Hybrid modellt, majd 2014-ben az első sorozatgyártású üzemanyagcellás szedánt, a Mirait. A Toyota, melynek központja Japánban, Toyota City-ben található, 1937 óta gyárt autókat. A Toyota büszke arra, hogy ma világszerte 370 000 alkalmazottat foglalkoztat. Évente 29 országban mintegy 10 millió autó kerül ki a vállalat üzemeiből, köztük nagy sorozatban gyártott modellek, luxusautók, miniautók, valamint teherautók és haszongépjárművek. Ezeket a járműveket több mint 170 országban értékesítik Toyota, Lexus, Daihatsu és Hino márkanév alatt.