Innovatív orvosi eszközök segítik a gyermekek lelki egészségét és a fertőző betegségek fékezését

A lelki problémákkal orvoshoz forduló gyermekek száma drasztikusan megemelkedett az elmúlt években a Covid hosszú távú, mentális hatásai miatt. A fiatalok lelki gyógyítására ezért most kiemelt figyelmet kell fordítani. Testi egészségük megőrzése érdekében pedig a fertőző betegségek gyógyítását segítő eszközökre van most a leginkább szükség a gyermekegészségügyben. A K&H gyógyvarázs program ezért idén ezen két terület gyógyítását segíti kiemelten, de a mindennapi ellátáshoz szükséges műszereket is kapnak a gyermekegészségügyi intézmények, összesen 20 millió forint értékben. Az innovatív műszerek segítségével az ellátás minden szintjén gyorsabban és hatékonyabban gyógyulhatnak a kis betegek, ráadásul a korszerű berendezések kevesebb energiát is használnak működés közben.

Hazai statisztikák alapján a Covid hosszútávú hatása nemcsak testi, de mentális tüneteket is okoz, ezért soha nem látott méreteket öltött a pszichológushoz, pszichiáterhez, a gyerekek lelkét gyógyító szakemberekhez forduló szülők száma. „A gyermekegészségügyet sokszor vonjuk párhuzamba a csupán testi gyógyítással, pedig sok szakember dolgozik nap mint nap azon, hogy a jövő generációja lelkileg is jól érezze magát. Idei K&H gyógyvarázs pályázatunk egyik fókuszterületének ezért a mentális egészséget segítő eszközöket választottuk, hiszen ezekre kiemelt szüksége van most a szakembereknek. Az eszközök a pontos diagnosztikában segítik az orvosokat, így a gyerekek minél jobban személyre szabott kezelést kaphatnak, és a teljes élethez vezető útra léphetnek” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője. „A mentális egészség mellett természetesen a test betegségeinek minél gyorsabb, hatékonyabb vizsgálatához és kezeléséhez is hozzájárulunk innovatív berendezések biztosításával. Idén külön fókuszba kerültek a fertőző betegségek felismerését és kezelését célzó műszerek is, hiszen a legégetőbb problémát ezek a megbetegedések jelentik, amelyek ráadásul rendkívül gyorsan terjednek a közösségekben. Célunk, hogy az eszközpark korszerűsítésével megkönnyítsük és hatékonyabbá tegyük a vizsgálatokat és a gyógyítást, hogy a gyermekeknek minél kevesebb ideig kelljen az orvosi rendelőben, vagy a kórházban tartózkodniuk. A modern műszerek energiahatékonyságuknak köszönhetően pedig akár az intézmények rezsiköltségeit is csökkenthetik.”

A K&H gyógyvarázs program 2004 óta támogatja a hazai gyermekegészségügyet, eddig összesen 850 millió forint értékben, 535 alkalommal kaptak modern, a gyermekek hatékony gyógyítását segítő berendezéseket az intézmények. Az idei műszerbeszerzési pályázaton 9 kórházat, 8 háziorvost, 2 mentőállomást és egy szakrendelőt választott nyertesnek a szakértői zsűri, akik összesen 20 millió forint értékben kapnak innovatív eszközöket. Ezek az ellátás minden szintjét egyszerűsítik, a pontos diagnosztika és a megfelelő kezelési terv révén pedig a gyerekek hamarabb meggyógyulhatnak.

„A gyermekkori akut betegségek nagy része fertőző megbetegedés, így az ezek visszaszorítását segítő eszközökre a gyermekegészségügy minden szintjének, háziorvosoknak, kórházaknak, mentőknek is szüksége van. Az idei pályázaton elnyert labordiagnosztikai és terápiás műszerek, vérkép analizátorok, a légzőrendszeri megbetegedések korai felismerését támogató eszközök nagyban segítik a gyors diagnosztikát, és a szövődmények megelőzését. Ezekkel az innovatív műszerekkel nemcsak a vizsgálat, de a kezelés ideje is lerövidíthető, így kevesebb megterhelést jelent a gyermekeknek, akik ezáltal jobban viselik a beavatkozásokat” – fejtette ki Dr. Krivácsy Péter, a K&H gyógyvarázs zsűritagja. „Emellett a napi ellátást segítő műszerek is kerülnek a nyertesekhez, például EKG készülék, pulzoxyméter vagy a mentősök munkáját jelentősen megkönnyítő rögzítőeszközök, amelyek segítségével a szakemberek hatékonyan és gyorsan tudják ellátni a gyermekeket.”

a K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat 2022 nyertesei:

városintézményelnyert műszerek
BélapátfalvaOrszágos Mentőszolgálat Bélapátfalva Mentőállomás1 db. Red VAC gyermek vákuumos rögzítő szett táskával, pumpával
1 db. EDAN H100B kézi pulzoximéter
BudapestÉszak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő, Gyermek-Endokrinológiai Szakrendelés1 db. Soehnle magasságmérő
BudapestÉszak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő, Gyermekszemészeti Szakrendelés1 db. VisuScience L-900 Automata dioptriamérő
BudapestOrszágos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet1 db. WPPSI–IV Tesztkészlet 40145-P 1 db. WISC-IV Tesztkészlet 40093-U
Budapest“Palánta” Házi Gyermekorvosi Rendelő1 db. Quikread Go Instrument Nordic POCT eszköz
BudapestSzent Margit Kórház
Szülészeti – Nőgyógyászati Osztály
1 db. NeoFlow Blender ( High Flow ) rendszer
BudapestVadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia1 db. WISC-IV Tesztkészlet 1 db. WPPSI–IV Tesztkészlet 1 db. WAIS-IV tesztkészlet 1 db. Leiter-3 Complete Kit
BudapestVörösvári úti Gyermekorvosi Rendelő1 db. EKG Cardiax USB 12 csatornás, számítógépes EKG 1 db. Elektróda csipesz végtagi 4db gyerek / 2012000200 1 db. Mellkasi gumipánt gyermek / PG910/55 1 db. Elektróda végtagi lap fém EKG / F9010
BudapestZuglói Egészségügyi Szolgálat, Gyermekpszichiátriai Szakrendelő1 db. KiTAP 1 db. TAP 1 db. Wisconsin kártyaszortírozó teszt (WCST) online és offline verzió
Hajdúnánás1.sz. gyermekkörzet1 db. QuickRead Go Instrument POCT eszköz
Hosszúpályi1.sz. vegyes háziorvosi praxis1 db.Logiko digitalis vérnyomásmérő 1 db. Gyermek vérnyomásmérő mandzsetta 1 db. Pulzoxymeter professzionalis 1 db. Heart Guardian Defibrillator
KiskunhalasKiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza,
Csecsemő- és Gyermekosztály
1 db. Rorschach tesztkészlet
1 db. CAT tesztkészlet
1 db. TAT tesztkészlet 1 db. MMPI-A tesztkészlet papíralapú összetevok
1 db. MMPI-A szoftveres összetevok 1 db. d2- R tesztkészlet 1 db. Bender-Gestalt II teszt 1 db. SCID-V komplett (interjú, klinikai, útmutató) 1 db. FAST családstruktúra teszt
2 db. Nonin PalmSAT 2500A kézi pulzoximeter riasztással
KisvárdaDr. Niyaz és Társa EÜ. Szolg. Bt.1 db. Norma Icon 3 automata vérkép analizátor
NagydobosNagydobos Község Önkormányzata1 db. SmartTester 1 db.DocUReader 2 PRO
NyíregyházaSzabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak, Gyermekrehabilitációs osztály1 db. Gyermek állítógép (Jenx Multistander 2)
PannonhalmaDr. Balog Judit gyermekorvos1db. EKG Cardiax WiFi 12 csatornás számítógépes EKG+végtagi csipesz+szívóelektróda)
SopronSoproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet, Csecsemő- és gyermekgyógyászati Mátrix Osztály1 db. Spirométer, kézi, PinkFlow áramlásmérővel és tartozékaival 1 db. EKG készülék CMS1200G 12 csatornás
SzegedSZTE SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ,Koraszülött Intenzív Osztály1 db. ARDO Carum kórházi mellszívó készülék állvánnyal és kezdőkészlettel együtt
VerpelétVerpelét Gyermekrendelő1 db. Quikread Go Instrument Nordic POCT eszköz
VeszprémOrszágos Mentőszolgálat Veszprémi Mentőállomás3 db. szilikon maszk, nagyság: 0 3 db. szilikon maszk, nagyság: 1 3 db. szilikon maszk, nagyság: 2 3 db. szilikon maszk, nagyság: 3 3 db. szilikon maszk, nagyság: 4 3 db. szilikon maszk, nagyság: 5 3 db. Ambu Oval szilikon lélegeztetőballon, gyermek, egyutas szelep, nyomáshatároló szelep, rezervoár 5 db. Ambu Aura-i laringealis maszk, 1-es méret 5 db. Ambu Aura-i laringealis maszk, 1 1/2-es méret 5 db. Ambu Aura-i laringealis maszk, 2-es méret 5 db. Ambu Aura-i laringealis maszk, 2 1/2-es méret 5 db. Ambu Aura-i laringealis maszk, 3-as méret 5 db. Ambu Aura-i laringealis maszk, 4-ös méret 5 db. Ambu Aura-i laringealis maszk, 5-ös méret
5 db. Ambu Aura-i laringealis maszk, 6-ös méret
2 db. Ambu Cuff nyomásmérő