Ingyenes teledermatológiai ellátás kezdődött

A MedInnoScan Kutatás-fejlesztési Kft. és a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikája a „Semmelweis Bőrgyógyászati Strukturált Távleletező Rendszer” keretében megkezdte a páciensek ingyenes teledermatológiai ellátását. A szolgáltatásnak köszönhetően a bőrtünetekkel rendelkező páciensek az Android és iPhone okostelefonokra telepíthető „MedInnoScan” nevű applikáción keresztül kérhetnek szakmai segítséget.

“A MedInnoScan alkalmazás használatával a jelenlegi járványban gyorsan és biztonságosan lehet diagnosztizálni az esetleges bőrbetegségeket, hiszen nem kell személyesen találkoznia a páciensnek és az orvosnak, illetve a páciensnek egy váróteremben többedmagával üldögélnie”, mondta prof. dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Hozzátette, hogy „az egészségügyben a digitális alkalmazásokra egyre nagyobb az igény, ezért az egyetem nagy súlyt helyez az ilyenfajta innovációkra a járványtól függetlenül is.”

Az alkalmazás segítségével a bőrtünetről kép készíthető majd az érvényes TAJ-szám megadását követően az ott feltett kérdésekre a páciensek válaszolnak, és ezek alapján a Klinika bőrgyógyászai személyes találkozás nélkül tudják diagnosztizálni a bőrbetegséget. A diagnózist a páciens emailben kapja vissza, akár néhány órán belül is, de legkésőbb három nap alatt, az eset bonyolultságának, és a leletező orvosok leterheltségének függvényében. Ily módon csak a szükségesnek ítélt esetekben kell bőrgyógyászati rendelésen megjelenni, minimalizálva a Covid-19 vírusfertőzés és terjesztés kockázatát.

Az applikáció kutatásra szóló, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet által kiadott engedéllyel rendelkezett, és ennek megfelelően a megfelelő adatvédelmi intézkedések, mint például titkosítás, már eleve bele voltak építve. Így a teledermatológiai applikáció nem csak gyors és kényelmes, hanem a rohammunka ellenére az adatvédelmi követelményeknek is maradéktalanul megfelel.

Prof. dr. Sárdy Miklós, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatója a bejelentéshez kapcsolódóan kiemelte, hogy az intézmény vezetőjeként büszke arra, hogy ezzel a fejlesztéssel hozzájárulnak a nemzeti és globális harchoz a járvány megfékezése érdekében. Mint mondta, az alkalmazás elindítása óta eltelt pár napban már 222 pácienst láttak el.

A MedInnoScan Kft. egy magyar, orvosi diagnosztikai mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozó startup cég. Vezetője, a Harvard Egyetemen végzett Szoldán Péter 2012 óta foglalkozik mesterséges intelligenciák fejlesztésével. A Semmelweis Egyetemmel együttműködésben folytatott projektek között szerepel CT felvételekről tüdőrák diagnózis, MR felvételeken térd porc geometria meghatározás, és krónikus sebek klasszifikációja fényképek alapján készített 3D modellek alapján. Ez utóbbi, az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által finanszírozott projekthez használták azt a fényképkészítő és -feltöltő alkalmazást, melynek gyors átalakítása tette lehetővé, hogy két héttel az ötlet megszületése után a teledermatológiai rendszer felálljon.

A teledermatológiai rendelés elindításának ötlete dr. Bánvölgyi Andrástól, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyász orvosától származik. Az elismert bőrgyógyász már egy éve részt vesz az említett krónikus sebekkel kapcsolatos kutatásban, és nagy gyakorlatot szerzett az applikáció használatával kapcsolatban.

A projekt gyors indulásához és sikeres működéséhez jelentős segítséget nyújtott az NVIDIA és az Amazon Web Services, akik virtuális szervereket bocsájtottak ingyenesen a projekt csapat rendelkezésre. Az “AWS Activate” és az “NVIDIA Inception” programok együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy ezt a rendszert ilyen gyorsan üzembe lehetett helyezni.