Ingyenes mozivetítéseken mutatják be a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes rövidfilmjeit

Február 3-tól egy különleges válogatásprogramot láthatnak az animációs műfaj kedvelői a Cinema MOM moziban: egy héten át minden nap levetítik a tavaly nyáron megrendezett 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes alkotásait bemutató összeállítást. A vetítésekre a belépés díjtalan, regisztrálni a mozi honlapján lehet.

Aki 2021 augusztusában nem lehetett jelen a hagyományosan kétévente, Kecskeméten megrendezett nemzetközi animációs filmfesztiválon – amely során harminc ország háromszázhetven filmjét láthatta a közönség – február 3. és 9. között Budapesten, a MOM Park megújult mozijában találkozhat a szakmai- és diák zsűrik által legjobbnak ítélt rövid animációs alkotásokkal.

A Kecskemétfilm és a Cinema MOM együttműködésében megvalósuló válogatásprogrammal a díjazott alkotók mellett a tavaly nyugdíjba vonult Mikulás Ferenc előtt is tisztelegnek, aki a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének 1971-es alapítása óta, fél évszázadon át irányította a világhírűvé vált animációs műhely munkáját. Csapata töretlen lelkesedéssel és változatlan szakmai hozzáértéssel folytatja a nemzetközileg elismert, „A” kategóriás animációs biennálé szervezését.

Az NKA támogatásával megvalósuló „BEST OF KAFF” vetítésekre a belépés díjtalan, helyre szóló regisztrációs jegyek online foglalhatók a Cinema MOM honlapján a www.cinemamom.hu oldalon, vagy a helyszínen. A filmeket elsősorban középiskolás és felnőtt nézőknek ajánlják.

Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/221113056807997

Az összeállításban szereplő alkotások:

– Rofusz Kinga: Otthon 7′ (Legjobb rövidfilm, megosztva)

Az otthon nem csak egy hely, ahol lakunk, hanem a ragaszkodás, a bizalom érzése is, amelyet a család ad nekünk, generációkon keresztül. A film azt mutatja be, hogyan éli meg egy kisfiú az otthon elvesztését a gyász fájdalma és egy költözés nehézségei közben, és vajon megtalálhatja-e újra egy másik helyen.

– Darabos Éva: Pá, kis panelom! 9′ (Legjobb rövidfilm, megosztva, Magyar filmkritikusok dicsérete)

Főszereplőnket arról értesítik, hogy hamarosan el kell költöznie panellakásából. A felkavaró hír hatására elöntik az érzelmek. Búcsúkönnye betonmonolittá fejlődik, melynek becsapódásával egy fiktív körkép kezdődik karakterünk számára.

– Horváth Mária: Cigánymesék: Valaha madarak voltunk 8′ (Legjobb televíziós sorozat 1. díj)

A cigányság eredettörténetének meséje. A szabadon élő boldog madársereg egyszer gazdag vidékre érkezik. A lakmározással nem tudnak betelni, s egy idő után képtelenek felszállni.

– Glaser Kati: Városi legendák – Családi ökörség 3′ (Legjobb televíziós sorozat 2. díj)

Egyszer egy májusi reggelen, valahol Amszterdam és Bukarest között, a szép és fiatal légikísérő, Grácia úgy érezte, hogy be kell mennie a kórházba. Kiderült, hogy a lánynak semmi baja, csak a hasában van egy kisbaba és így a teljes családi örökség.

– Pataki Szandra: Jonathan Safran Foer – Globális öngyilkosság 1′ (Legjobb alkalmazott animáció díja)

Trailer Jonathan Safran Foer legújabb könyvéhez a globális felmelegedésről.

– Gyarmati Lejla: Mostanában nagyon 5′ (Legjobb diákfilm)

Egy férfi életét örökre megváltoztatja egy pókkal való találkozás.

– Osztós Zsófia: Akárhová 7′ (Dicsérő oklevél, diákfilm, legjobb első film különdíja)

Két fiútestvér elszökik otthonról, ami nagy hatással lesz kettőjük kapcsolatára.

– Wator Ádám Patrik: Sunshower 9′ (Dicsérő oklevél, diákfilm)

Az aszálytól sújtott disztopikus kisváros lakói egy próbababához fohászkodnak megoldásért.

– Szóllősi Anna: Helfer 10′ (A legszínvonalasabb képi formanyelv különdíj)

A „Helfer” egy fiatal nő története, aki szorongással és visszatérő rémálmokkal küzd, ezért végleges megoldást szeretne találni problémáira. Segítője alternatív lehetőséget ajánl neki, ám ennek során szembesülnie kell legmélyebb félelmeivel.

– Ulrich Gábor: Dűne 3′ (A legjobb animációs munka, különdíj, Magyar filmkritikusok díja)

A hangok mint tanúk. Átmosódnak emlékeken és félálmokon, eldönthetetlen, hogy valóságosak-e. Hullámzás képzelet és valóság között. Ringatózó képek az elmében, pulzáló, sötét érzések. Egy szörnyű titok a sejtjeinkben dúló szélben.

– Horesnyi Máté: A kisebbik rossz 10′ (Magyar filmkritikusok dicsérete)

Három szálon futó történet a kelet-európai emberi kapcsolatokról. Az animációban a nyers és reális történések váratlanul abszurddá változnak, a véletlenek sora és a szereplők folyamatos múltba tekintése álomszerűséget hoz magával. Hazai Attila novellái alapján.

– B. Nagy Ervin: Cserebogarak – Papp Laci 8′ (A junior zsűri díja)

1937, Angyalföld. A tízéves Papp Laci minden délután a grundon focizik barátaival. A környék vagányai leverik őket, és elveszik a labdájukat. Odahaza Laci édesanyja határozottan lebeszéli fiát a pofozkodásról. Édesapja viszont amatőr ökölvívó lévén mutat Lacinak egy-két trükköt…

– Ducki Tomek: Plantarium 7′ (Az Országos Diákzsűri díja)

Egy magányos kertész titokzatos földalatti kertet gondoz. A hely egyszerre sivár, fojtogató és varázslatos. Egyik nap növény helyett egy veszélyesen hosszú körmű kisfiú nő ki a cserépből.