Ingyenes kenuzással és bringázással vár a Sport43

Teltház a tavaszi programokon, de kész a vakáció előtti órarend

A Ski43 – Ski for free – jótékony kezdeményezésének idei sikerein felbuzdulva kibővített élményekkel és új névvel tért vissza közénk a népszerű program. A tavaszi libegőzős és gördeszkázós programok szinte teljesen megteltek, a szervezők azonban nem tétlenkednek, máris elkészült anyári szünet előtti színes kínálat: kerékpárra, kenura fel!  

„Amikor 2021 januárjában útjára indítottuk a Ski43 jótékony programot, csak álmodoztunk a kezdeményezés hatalmas sikeréről. A téli szezonban közel 13 ezer általános iskolás diáknak biztosítottunk térítésmentes síelési/snowboardozási lehetőséget az eplényi Síarénában, akik az ország szinte minden pontjáról érkeztek hozzánk. A program hatalmas siker volt, pandémia ide vagy oda!

Eltelt néhány hónap és beérett a gyümölcs, ugyanis annyi gyereknek, osztálynak, tanárnak és szülőnek csaltunk mosolyt az arcára, ami talán még a mi várakozásainkat is túlszárnyalta. Úgy éreztük, hogy itt semmiképp sem állhatunk meg, hiszen, ha ez a síelés esetében kiválóan működött, akkor ebből a programból hagyományt teremthetünk, és évszaktól függően tovább bővíthetjük az összes sport esetében. Így született meg a Sport43 ötlete, amely első körben életre hívta a Libegő43-t és a Skate43-t is, most pedig haladunk tovább és a Tisza-tóig meg sem állunk. Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Révész Máriusz személyes támogatásával indulnak az új programok. Hálásak vagyunk a Minisztériumnak, hogy az általuk rendelkezésre bocsátott eszközökkel tovább bővíthetjük ingyenes gyermekprogramjaink körét. Élményekkel teli, fantasztikus sportprogramok ezek, amik várhatóan szeptembertől új helyszíneken folytatódnak. – meséli Soós Csaba, a programsorozat ötletgazdája.”

„Amikor tavaly ősszel megkerestek az eplényi sípályáról Soós Csabáék, hogy több mint 10 ezer gyereket szeretnénekingyenesen síeltetni, akiknek ráadásul felszerelést, oktatást, felvonóbérletet és még egy étkezést is biztosítanak, szkeptikus voltam. A program azonban nagyszerűen működött. Néhány hete újra jelentkeztek, hogy más sportágakra is szeretnék kiterjeszteni a programjukat. Első hallásra az ötlet mellé álltam, hiszen régóta szeretném kihasználni tanév közben is a vándortáboros kenukat és bringákat. Miután a MÁV vezérigazgatója bejelentette, hogy közvetlen vasútjárat indul a Tisza-tóhoz, javasoltam, hogy még a nyári szünet előtt indítsuk el itt a körbe kerékpározós és az átevezős programot, amihez a kenukat és a bringákat biztosítani tudjuk. A feleségem negyedikes tanítványaival és a fiaimmal már teszteltük mindkét lehetőséget, ami fantasztikus volt. Bízom benne, hogy a program sikere után ősszel további helyszíneken is tudunk kerékpáros és kenus osztálykirándulásilehetőségeket kínálni az iskoláknak, ami meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb élmény lesz számukra, mint egy buszos kirándulás.” – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Row43 tavaszi, kora nyári eseménysorozat a vízre invitál, felső tagozatos és középiskolás gyermekeknek kínál életre szóló élményt május 31. és június 14. között. A 4-5 órás kenutúrán tiszafüredi indulással körtúrán eveznek a diákok, miközben megismerkednek a Tisza-tó élővilágával, különleges madárrezervátumával.

„Az időpontonként 20-30 fős csoportok számára ingyenesen biztosítjuk a 7 személyes kenukat, mentő mellényeket és minden csoporthoz 1 fő túravezetőt. Túravezetőink izgalmas tudni- és látnivalókkal szórakoztatják majd a résztvevőket.” –tájékoztat Boós Imola, a Sport43 marketing vezetője.

A nyári szünet előtti időszakban, ha éppen nem a vízen, akkor a bicikliúton is ismerkedhetnek a diákok a Tisza-tó magával ragadó természeti adottságaival. A Bike43 program ingyenes kerékpártúrát biztosít ugyanis az osztálykirándulásra érkező fiataloknak és kísérőiknek szintén május 31. és június 14. között. Az iskolák választhatnak, vagy körbekerékpározzák a tavat, és megnézik a kiskörei vízlépcsőt, a hallépcsőt, strandokat. Ez összesen 65 km, amit a teszt túrán 2-3-4. osztályos tanulók is könnyedén teljesítették. A másik lehetőség, hogy a kényelmesebbek Tiszafüredről indulnak az „Év kerékpár útján” Poroszlóra, ahol meglátogathatják az Tisza-tavi Ökocentrumot, ezután visszatúráznak Tiszafüredre, ami hozzávetőleg 20 km. A programhoz teljesen díjmentesen biztosítjuk a kerékpárokat, védőfelszerelést, térképet, továbbábaj esetén egy szervizautó is a sportolók rendelkezésére áll majd. 

Bővebb információk a programokról, valamint regisztráció: www.sport43.hu

A program Facebook oldala: https://www.facebook.com/sport43hu

További izgalmas túrák a www.aktivmagyarorszag.huweboldalon és a https://www.facebook.com/aktiv.magyarorszag Facebook oldalon találhatók.