Indul az új évad a Tamási Áron Színházban

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 71. évadának első bemutatója az elmúlt évek egyik legnagyobb szabású hazai produkciójának ígérkezik. Bertolt Brecht Koldusoperáját (Háromgarasos operáját) Bocsárdi László rendezésében idén augusztus 2-án, 3-án és 4-én láthatta először a közönség a Tamási Áron Színház társulata és az Újszegedi Szabadtéri Játékok koprodukciójában az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Az előadás zenei koordinátora Incze Katalin, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere és korrepetitora. A sepsiszentgyörgyi bemutató tervezett időpontja a meghirdetett október 6-tól eltérően október 8, jegyek szeptember 5-től válthatók a Központi Jegyirodában és online a www.biletmaster.ro oldalon.

A 2019/2020-as évadban két előadás is a csapatmunkára épít. Bemutatásra kerül a Tamási Áron Színház színészeinek összefogásából született Az, amit mondani kell című, a klasszikus próbafolyamattól eltérő módon létrejövő Kányádi Sándor emlékest. A költő verseiből és gyermekkori történeteiből összeálló előadás nem egy rendező irányította produkció, hanem egy közösségi alkotófolyamat, a csoportban való gondolkodás eredménye. A Kányádi est címe egy kisiskolás spontán véleményét idézi a költészet lényegéről: [Vers] az, amit mondani kell. Pálffy Tibor rendezőként is bemutatkozik az új évadban: a sepsiszentgyörgyi színház színművésze a fiatal orosz drámaíró nemzedék egyik legjelentősebb alakjának, Ivan Viripajevnek az Illúziók című művét állítja színpadra. A szöveg kulcskérdése, hogy mindennapjainkban milyen viszonyok mentén létezünk embertársainkkal.

Vendégelőadásként a Szatmárnémeti Színház Harag György Társulatának Moliére Scapin című produkcióját tekintheti majd meg a közönség Bocsárdi László rendezésében. Moliére utolsó előtti darabját 2019-ben mutatta be a szatmári színház, amelyben a címszerepet meghökkentő módon nem férfi, hanem nő, Márkó Eszter játssza, aki az idei évadtól kezdődően a Tamási Áron Színház tagja: Ebben az előadásban nem tematikailag, hanem a szerep megformálásának módja miatt lényeges, hogy Scapin nő legyen. (…) Scapin a művész és a művészet megtestesítője, és bár a művészetnek nincsen biológiai neme, a művészben mégis benne van az a fajta hihetetlen empátia, ami elsősorban a nőben van meg, aki magában hordozza az új élet születésének lehetőségét is. Nem akartam, hogy pusztán a klasszikus férfi szolga archetipikus játékossága legyen jelen a színen” – indokolta a szokatlan szereposztást Bocsárdi László.

A 2019-es évet búcsúztató szilveszteri előadás meghívott produkció, a budapesti Monarchia Operett előadásában. A több mint 10 éve alakult színházi társulat célja, hogy a világhírű operett műfaj fenntartása érdekében fiatal tehetségekkel, lendületes formában, de a klasszikus értékeket megőrizve népszerűsítse a magyar kultúrát. A társulat gazdag látványvilágú előadásai nemzetközi színpadokon is sikert arattak, Amerikában, Izraelben, Németországban, Oroszországban és Luxemburgban is vendégszerepeltek már. Az előadásaik kiérdemelték a kritikusok szerint „a leglátványosabb magyar operettgála” címet.

A 2019/2020-as évadban visszatérnek a Tamási Áron Színházba a helyi közönség által már ismert rendezők: Radu Afrim mellett az elmúlt évadban bemutatkozott Hegymegi Máté és Botos Bálint is újra Sepsiszentgyörgyön rendeznek. Továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok legsikeresebb produkciói: a Barbárok, A társadalom támaszai, a Sam, avagy felkészülés a családi életre, Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél, Alice, Anna legenda, norway.today, Liliom, Kaisers TV, Ungarn, és a Tesztoszteron című előadások.

Az új évadban a Tamási Áron Színház könnyebbé és egyszerűbbé szeretné tenni a színházlátogatást. A kötöttebb formájú bérlet helyett kedvezményes jegyek szélesebb kínálatát biztosítjuk. Továbbra is kedvezményes a belépés nyugdíjas- és diáknézőink számára, a vidéken élők csoportos kedvezményes jegyeket válthatnak az előadásokra. Színházi alkotók, szakirányú képzésben részt vevők igényelhetnek szakmai jegyet. A színházat támogatni akaró nézőink ebben az évadban is vásárolhatnak mecénás bérletet, mely előzetes helyfoglalást követően továbbra is érvényes a Tamási Áron Színház, az M Studio mozgásszínház és a Cimborák Bábszínház produkcióira, valamint a meghívott előadásokra. A mecénás bérletek ára az előző évadokhoz képest nem változott. Nagycsaládos igazolvánnyal rendelkező nézőink az új évadban szintén kedvezményesen látogathatják előadásinkat. Az előadásokra továbbra is előzetes helyfoglalás szükséges.

A 2019/2020-as évad előadásaira szeptember 5-től, csütörtöktől válthatók jegyek a Központi Jegyirodában, valamint a www.biletmaster.ro weboldalon. A jegyiroda nyitva tartási rendje:

Hétfőtől csütörtökig 9–16 óra között, pénteken 9–13 óra között, valamint előadások kezdése előtt 1 órával.