Íme a TOP 10 lakópark forró-pont

Ez év tavaszán sem lankadt az építési láz, sőt, tovább emelkedett az új lakásátadások száma. Ám van, ahol tucatszámra nőnek ki a sokemeletes lakóházak, de bizony van sok városrész még Budapesten is, ahol lényegében egyetlen új, soklakásos társasház sem épül – derül ki az Otthontérkép Csoport friss, saját adatain alapuló kutatásából. Megvizsgáltuk, hogy mely városrészekre, mely kerületrészekre koncentrálódott a legtöbb társasházi lakásépítés 2017 januárja és 2019 májusa közt.

A társasházak, illetve többlakásos projektek közt kiemelt helyet foglal el Budapest: a nagy lakásszámú új házak nagyon nagy része itt, esetleg a főváros környékén, egy-egy ponton épül. Ugyanakkor az európai viszonylatban is egyre népszerűbb magyar fővárosban közel sem egyenletesen oszlanak el az új lakóparkok.

Az ingatlanportálok egyik meghatározó szereplője, az Otthontérkép Csoport friss, saját adatain alapuló kutatásában arra kereste a választ, hogy a városon belül merre épül a legtöbb új lakás, illetve hogy hogyan változtak az új lakóparkok építői számára a legdivatosabbnak számító városrészek 2017-2018-ban, valamint 2019 eddig eltelt hónapjaiban.

A lentebb mellékelt térképre ránézve rögtön kiderül: vannak a többlakásos fejlesztők által kifejezetten elhanyagolt kerületek, városrészek még az igen dinamikusan fejlődő Budapesten is! A legkirívóbb példa erre Dél-Pest, illetve – néhány kivétellel – Buda elegánsabb környékei. Igaz Buda legdrágább kerületeiben (I., II és XII.) és Dél-Pesten kis lakásszámú ikerházak és sorházak azért előfordulnak, de soklakásos társasházak lényegében nem, illetve alig, csupán egy-egy elszórt projekt keretében épülnek.

Szuperkoncentrált fejlesztések

Persze az ingatlanszakmában köztudott, hogy nagyon koncentráltak a fejlesztések, de az még a szakembereket is meglepi, hogy a főváros huszonhárom kerületéből egy tucatnyiban egyszerűen nincsenek, vagy tényleg csak mutatóban akadnak társasházépítések, dacára a hatalmas építési láznak.

Az Otthontérkép oldalra 2017 eleje óta feltöltött új lakások-lakóparkok adatait vizsgálva az a meglepő kép rajzolódik ki, hogy az elmúlt 27 hónapban 13 kerületben soklakásos társasházi, lakóparki új fejlesztés alig került piacra! A tizenháromból pedig nyolc kerületben a statisztikai hibahatáron belül marad – legfeljebb 10-20 darabos – az elmúlt bő két esztendőben piacra került új, társasházi lakások száma.

Némiképp torzítja persze az adatokat, hogy néhány projekt jórészt a tervezőasztalról elkelt a 2017-2018-as boom idején. Így nem, vagy csak részben jelennek meg a lakásai a kínálatban, de a trendek, tendenciák ettől még világosan kirajzolódnak.

Az Otthontérkép saját adatain alapuló, friss kutatása szerint ugyanakkor aránytalanul sok új lakás került eladósorba a XIII, a XI., a IX. és a IV. kerületekben, miközben a kelet-pesti és dél-pesti, kisebb presztízsű környékeken pár, inkább szigetszerű fejlesztés bukkant csak fel, de a 27 százalékos lakásáfával ezek végképp eltűntek a színről.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!

Lapozz a következő oldalra!