Így szól a 21. századi „Kanni-bál” a díjnyertes lemezlovas újragondolásával

Ma is, ha meghalljuk a „Kanni-bál”-t egyből a felhőtlen tánc és szórakozás elevenedik fel egyenesen a ’90-es évekből. Az Animal Cannibals a Fonogram-, MTV Music Awards- és Petőfi-díjas Lotfi Begit kérte fel, hogy porolja le a hatalmas slágert! Éppen a legjobbkor: a virágzó fesztiválszezon és a tobzódó szabadtéri partik kellős közepén!

1996-ban, az Animal Cannibals nem várt sikerű debütálását követően született meg a már platinaminősítést bezsebelő, ’Reggel, délben, este’ című második korong, benne az egyik legszórakoztatóbb bulihimnusszal, a „Kanni-bállal”.

A duó egyik tagja, Ricsipí így gondolt vissza az akkori évekre:

Egyetlen célja volt a dalnak, akárcsak a teljes lemeznek: hogy a közönség velünk együtt kántálja a szövegeinket. Emlékszem, teljesen elengedtük magunkat, és nem tudott beleszólni az akkor uralkodó kereskedelmi elvárás sem.”

Kétség sincs afelől, hogy elérték céljukat a fiúk és maradandót alkottak, hiszen 26 év elteltével is tömegek mozdulnak meg a zseniális szerzemény hallatán – aminek a feldolgozások szakértője, egyben hazánk egyik legsikeresebb jelenkori DJ/producere, Lotfi Begi adott új, elektronikus tuningot.

Az újdonság új klippel együtt érkezik, amiben bemutatja az őrült páros, hogy a boogie-kedv cseppet sem hagyott alább!

Lesz még új a nap alatt!

A kannibálok egyébként egy teljes, 19 számnyi lemezzel készülnek az év végéig, amelyben minden nagy slágerük remix verzióját hallhatjuk majd. A kiadvány előzményeként már megismerhettük az „Ezzel a számmal”, „Mindenki azt akarja” Spy The Ghost, illetve a Unique által remixelt verzióját, legutóbb pedig a „Péntek” kapott új ízt Berry Papa jóvoltából.

Hamarosan érkeznek a következő remixek is, de addig is hallasd a „Kanni-bál”-t Lotfi Begi hangszerelésében: https://www.youtube.com/watch?v=HdoHn4aRgh4&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=9