Így alakult a belvárosi ingatlanpiac az első fél évben

Eltelt az év első fele, készülnek az első félév elemzései, értékelései. Természetesen ahogyan azt már az előző év végén sejteni lehetett, az idei év első felét is a koronavírus és a járványügyi védekezés jegyében zajló intézkedések, korlátozások határozták meg. Április végén kezdődött meg a régen várt nyitás, amely az előző évhez képest növekedést hozott minden téren, így az ingatlanpiacon is. Értelemszerűen ez nem volt nagy csoda, hiszen a jól ismert okok miatt a tavalyi év számai is nagyon alacsonyak voltak.

Persze nem minden területről lehet ezt általánosan kijelenteni. A karantén hatására sokan döntöttek az agglomerációba, kertes házba költözés mellett, így ez a szegmens lényegesen nagyobb felélénkülést tudhat az elmúlt időszakban maga mögött. Az MNB és az állam programjai nagymértékben fel tudták pörgetni a piacot a külső kerületekben és számos vidéki térségben is. A Central Home szakértője azt a jelenséget elemzi, hogy mi történt a Belvárosban, ahol a külföldi befektetők mellett a hazai befektetők egy része is eltűnt, elmaradt az elmúlt időszakban.

A belvárosi piacon továbbra is alacsony az aktivitás a korábbi években megszokotthoz képest, az ingatlanárak pedig stagnálnak” – kezdi az elemzést Ben-Ezra Orran. – „Két aktív vevőcsoportot különböztetünk meg: az egyikben azok a vásárlók vannak, akik többnyire vidékről érkeznek a fővárosba, és befektetési céllal keresnek másfél-2 szobás lakásokat, 30-40 millió forintos árkategóriában. A másik pedig a nagyértékű, 100 millió Ft feletti ingatlanok után érdeklődő vevőcsoport.”

A szakértő megerősíti, hogy változékony, hullámzó tendencia van, majdnem minden árkategóriában. Leginkább olyan vevők mozgolódnak jelenleg a budapesti belvárosban, akik a legjobb vételi lehetőségeket keresik, nem igazán fontos szempont számukra az ingatlan belvároson belüli elhelyezkedése.

Amire most kiemelkedően nagy kereslet van, a vevőcsoport nagyon aktív, a kínálat viszony alacsony, azok az újépítésű, 60 millió Ft alatti 2 szobás lakások. Ezek általában nagyon rövid idő alatt, alku nélkül elkelnek. Kisebb mértékű áremelkedés tapasztalható azoknál a jó állapotú ingatlanoknál, amelyek legalább közepes állapotú épületben találhatóak, és jó lokációval rendelkeznek.

A leglátványosabb változás, egészen pontosan a kereslet óriási visszaesése azoknál a lakásoknál van, amelyek a VI. és a VII. kerület belső részein találhatóak, s amelyeket korábban AirBnB-s célra értékesítettek. Ezeknél a kereslet nyomán az ár is jelentősen csökkent.

Folyamatosan monitorozzuk a helyzetet, és igyekszünk a lehető leggyorsabban reagálni az aktuális változásokra. Bízunk benne, hogy az év második felében tovább élénkül a piac, de az első félév tapasztalatai alapján tényleg azt állapíthatjuk meg, hogy egyelőre mindenki inkább várakozó állásponton van és alaposan felméri a piacot, mielőtt belépne arra.” – összegzi a helyzetet a Central Home szakértője.