Idén is lesz Szlovén Filmnapok

Immár ötödik alkalommal ismerkedhet a magyar közönség a kortárs szlovén filmművészettel

A hagyományoknak megfelelően idén is a budapesti Toldi mozi ad otthont a Szlovén Filmnapoknak. Egy hónap múlva, 2020. október 8. és 10. között a magyar közönség három kortárs szlovén alkotást tekinthet majd meg, köztük az idei Szlovén Filmfesztiválon 12 díjat nyert A gesztenyeerdők meséi című alkotást, valamint a Frenk vagyok című filmet, melyben a Martin Scorsese-vel is forgatott Katarina Čas briliáns alakítást nyújt. Az eseményt a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik.

Egy hónap múlva, 2020. október 8. és 10. között rendezik meg az immár ötödik Szlovén Filmnapokat.A magyar közönség idén három kortárs szlovén alkotást tekinthet majd meg.

Gregor Božič A gesztenyeerdők meséi című, költői szépségű filmje – mely az idei Szlovén Filmfesztiválon 12 díjat nyert – a második világháború után játszódik, mikor sokan kényszerültek elmenekülni az otthonukból.

Ivo Trajkov és Metod Pevec Frenk vagyok című alkotásában Frank gyűlölt apja után hatalmas összeget örököl. Miközben a gyanús vagyon eredetét kutatja, Frank megtudja, apja ki is volt valójában.Eközben konfliktusba kerül testvérével, a dúsgazdag Brane-nel, akinek felesége, Ines mindvégig Franket szerette. A Martin Scorsese-vel is forgatott Katarina Čas briliáns alakítást nyújt Ines szerepében.

Végül Damjan Kozole számos nemzetközi fesztivál versenyprogramjában szerepelt Féltestvér című filmjének középpontjában is egy testvérkapcsolat és a múlt feldologázása áll.

Az eseményt a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik.