#IamWIZZcrew

1300 ÚJ MUNKAHELYET TEREMT A WIZZ AIR

INDUL A WIZZ EDDIGI LEGNAGYOBB TOBORZÓ KAMPÁNYA

BUDAPEST, 2017. szeptember 28. – A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette eddigi legnagyobb szabású, az egész hálózatra kiterjedő toborzó kampányát. Az elmúlt 13 évben a WIZZ megerősítette vezető pozícióját a térség légiközlekedési piacán, és az elkövetkező év során közel 1300 új közvetlen munkahelyet teremt a cégnél. 2017-ben már 11 új repülőgép érkezett a Wizz Air flottájába, amelyhez 2018 végéig további 21 vadonatúj Airbus A320 és A321 típusú repülő csatlakozik. Ezáltal a WIZZ-csapat több mint 4500 fősre növekszik a következő év végéig. A légitársaság és a karrierlehetőségek számának növekedése azonban nem áll meg ezzel: a tervek szerint 2024 végére a flotta már kétszeresére bővülhet több mint 160 repülőgéppel.

Európában és a kontinensen túl több mint 25 országban összesen 400 toborzó eseményt szervez a Wizz Air, pilótáknak és légiutas-kísérőknek egyaránt, hogy az ambiciózus és lelkes jelentkezők közül azok csatlakozhassanak a WIZZ csapatához, akik valóban szenvedélyt éreznek a légiközlekedés iránt.

Az #IamWIZZcrew kampány keretében mindenki, aki karrierjét a Wizz Airnél képzeli el, egyszerűen tudhat meg többet a cégről, a légiközlekedési pályáról és a toborzás folyamatáról közvetlenül a WIZZ munkatársaitól. Az érdeklődők már most is ezernyi képet és posztot találhatnak különböző közösségimédia-csatornákon a lelkes WIZZ-csapattagok jóvoltából, akik így mutatják ki elkötelezettségüket a légitársaság iránt és szenvedélyüket hivatásuk iránt.

A vonzó kompenzációs csomagon és juttatásokon túl a Wizz Air pilótáinak garantált munkaritmust biztosít: az első tisztek és kapitányok akár ingázhatnak a kiterjedt hálózat több mint 550 útvonalát igénybe véve, de a relokáció is biztosított 15 európai országban működő 28 bázis bármelyikére. (További információ: https://wizzair.com/en-gb/information-and-services/career/pilots#/)

A légiutas-kísérőnek jelentkezők felvétel esetén kiváló képzésben részesülnek, ingyen kapnak egyenruhát és lehetőségük van szülőhelyükön dolgozni Európa egyik legsikeresebb légitársaságánál – nem beszélve arról, hogy a dolgozói utazási lehetőségeket is igénybe vehetik a WIZZ hálózatában a kontinensen és azon túl is. (További információ: https://wizzair.com/en-gb/information-and-services/career/cabin-crew-flight-attendant/#/)

A WIZZ AIR MAGYARORSZÁGI TOBORZÓI OKTÓBERBEN

 

Dátum

Helyszín

Pozíció

október 7. és 26.

Budapest, Mercure Korona

Légiutas-kísérő, nyílt nap

Jelentkezés itt

október 12.

Szeged, Art Hotel

Légiutas-kísérő, nyílt nap

Jelentkezés itt

4 alkalom októberben

Budapest

Kapitány

Típusengedéllyel jelentkezés itt

Típusengedély nélkül jelentkezés itt

4 alkalom októberben

Budapest

Első tiszt

Típusengedély nélkül jelentkezés itt

Típusengedéllyel jelentkezés itt

 

Ujhelyi József, a Wizz Air járatüzemeltetési vezetője elmondta: “A Wizz Air már most is Európa egyik legsikeresebb légitársasága, amely továbbra is két számjegyű növekedést produkál. Flottánk 2024-re legalább a duplájára nő, ezáltal számos lehetőséget tudunk nyújtani jelenlegi és jövőbeli munkatársainknak egyaránt, hogy a felhők között építsék karrierjüket Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársaságánál. A Wizz Airnél büszkék vagyunk az élvonalat képviselő személyzetünkre, akik kiemelkedő szolgáltatást nyújtanak ügyfeleinknek. A csapat kiváló képzésben részesül, stílusos egyenruhában és kényelmes munkarendben dolgozhat élményekben gazdag, remek munkakörnyezetben. Kollégáink a WIZZ sikertörténetének kulcsfontosságú összetevői, éppen ezért arra biztatjuk őket, hogy az egyedülálló #IamWIZZcrew kampány során osszák meg tapasztalataikat és nyújtsanak betekintést mindennapjaikba mindazoknak, akik szívesen csatlakoznának a csapathoz. Jelentős bővülést tervezünk, több mint 1300 új munkahelyet teremtünk a cég növekedésével párhuzamosan, és mindenkit, aki szenvedélyt érez a légiközlekedés iránt, arra bátorítunk, hogy látogasson el a következő év végéig rendezendő 400 toborzási eseményünk egyikére.”