Húszezres japán könyvadomány érkezett Magyarországra

    A japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója alkalmából húszezer kötetet számláló könyvadomány érkezett a szigetországból magyar intézményekbe – jelentették be a baranyai megyeszékhelyen hétfőn.

    A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpontban (PTEKT) kétszázötven kötetet adtak át hétfőn abból a húszezerből, amelyet az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán által megkötött barátsági, kereskedelmi és hajózási egyezmény százötvenedik évfordulójához kapcsolódóan a szigetország déli részén található Kagosima megyében gyűjtöttek össze.


    Mint azt a könyvadományozási akciót szervező, 2003 óta a szigetországban élő Juhász Sandy az átadási ünnepség előtt kiemelte, japán nyelvű irodalom eddig még soha nem érkezett ekkora mennyiségben egyszerre Magyarországra. Elmondta, hogy a projekt keretében a Károli Gáspár Református Egyetem kapja a legtöbb – ötezer – kötetet, és ezzel a legnagyobb japán nyelvű könyvállománnyal rendelkezik majd Magyarországon.


    Hozzátette: a több száz japán és magyar önkéntes összefogásával összegyűjtött köteteket oktatási intézményekbe, könyvtárakba és japán tulajdonú cégekhez juttatják el. Olyan helyekre kerülhetnek így a könyvek, ahol hasznát vehetik a japán nyelvű irodalomnak – mutatott rá Juhász Sandy, hozzátéve: a kezdeményezés fő célja, hogy Kagosima megye és Magyarország között erősítse a gazdasági és kulturális kapcsolatokat.


    Füzes Barnabás, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont stratégiai és innovációs főigazgató-helyettese hangsúlyozta: a kezdeményezés segíti az egyetemen folyó japán nyelvtanulást, egyben lehetőséget ad a megyeszékhelyen tanuló több mint száz japán diák számára, hogy az eddigiekhez képest több lehetőségük legyen anyanyelvükön olvasni, mindezeken túl pedig színesíti a bibliotéka könyvállományát.


    Horváth Tamás (Mindenki Pécsért Egyesület), a pécsi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke – utalva arra, hogy a város legnagyobb könyvtárában méltó helyre kerülnek a könyvek – megjegyezte: Magyarországon Pécsen létesült elsőként nyilvános közkönyvtár, emellett a városban igazi történelme van a könyvgyűjtésnek.