Hősi halottá nyilvánították Baumann Pétert

    Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert – tudatta a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

    A tárca azt írta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Körzeti Megbízotti Alosztály körzeti megbízottja pénteken kórházi ellátása közben vesztette életét, miután egy, a XI. kerületi Lecke utcában lévő társasházban – rendőri intézkedés közben – egy férfi egy 17 centiméter pengehosszúságú, recézett élű tőrkéssel mellkason, szívtájékon szúrta.


    A közlemény szerint Pintér Sándor részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak.


    Baumann Péter temetéséről – amelynek költségeit teljeskörűen a rendőrség viseli – később intézkednek, “a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás összes lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja” – írták.


    Közölték azt is, hogy a rendőri intézkedés során egy másik rendőr a bal combján, egy harmadik rendőr pedig a mellkasának jobb oldalán és jobb karján szenvedett szúrt sérüléseket.


    A sérült rendőrök – rövid üldözés után – támadójukat a helyszín közelében elfogták.


    A két megsérült rendőrt a belügyminiszter elismerésben részesíti – tették hozzá.


    A tárcavezető – a rendészeti államtitkár, az országos és a budapesti rendőrfőkapitány kíséretében – pénteken a “közelmúltban példa nélkül álló bűncselekmény” helyszínén tájékozódott a történtekről, majd meglátogatta a még megfigyelésen kórházban tartózkodó megsérült járőrt (társa ellátását követően már otthonában lábadozik), akinek a rendészeti vezetőkkel közösen mielőbbi felgyógyulást kívánt – áll a közleményben.

https://miazablogger.hu/hosi-halotta-nyilvanitanak-a-megolt-korzeti-megbizottat/