Hörmann bejárati ajtó – határtalan családi öröm lakozik mögötte

Saját otthonában, első igazi családi karácsonyára készülődik Géza, Anett és 3 éves kislányuk Virágocska. A fiatal házaspárnak teljesült az álma, végre beköltözhettek abba a lakásba, amelyhez a Habitat for Humanity Magyarország Második Esély programjának köszönhetően jutottak hozzá, és amelynek felújítását a Hörmann Hungária is támogatta ajtó-adománnyal.

Amikor végre megvalósult a beköltözésünk, az első éjszaka nem is tudtunk aludni, annyira örültünk. El sem hittük, hogy mindez velünk történik, ilyen szerencsések vagyunk. Alig vártam, hogy a konyhámban elkészíthessem az első családi ebédet, ami természetesen a korábbi álom-terveknek megfelelően húsleves és pörkölt volt. Ehhez hasonló finomat még életünkben nem ettünk. A beköltözés óta olyan boldogok vagyunk. Most érezzük igazából, hogy egy család vagyunk.” – mesél csillogó szemekkel Anett, a fiatal édesanya.

A saját otthon nemcsak a szülőknek, hanem a mindig mosolygó, izgő-mozgó Virágocskának is hatalmas változást hozott – a kislány sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, boldogabb lett. Ezt Loboda Kata családgondozó, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) kommunikációs munkatársa is megerősíti. A család ugyanis több,mint egy évig a SZÉRA  XV. kerületi, családok átmeneti otthonának  lakója volt, mindenki kedvelte őket. Máig tartó barátságokat kötöttek, Katát is családtagnak tekintik. „Géza és Anett egy igazi SZÉRA siker-történet, sokak számára mutatnak példát. Állandó munkahelyük van, megbecsült munkavállalók, összetartó szülők, akiknek mindennél fontosabb a gyermekük, a pozitív jövőkép megteremtése. Kaptak egy jól megérdemelt esélyt, illetve lehetőséget, amire készültek, tudatos takarékoskodásaik által is.”- összegezte Kata tapasztalatait a családról.

A takarékoskodás kézzel fogható eredménye a vadonatúj konyhabútor, járólap – ahogy ezt Anett megálmodta, eltervezte. „Nekem a konyhám a legfontosabb helyszín a lakásban. Imádom, pont olyan, amilyennek elképzeltem. Minden itt eltöltött pillanat felbecsülhetetlen, örömmel tölt el. Alig várom az első igazi karácsonyunkat. Végre nem kell közösködni senkivel, magunkra csukjuk a bejárati ajtónkat, nyugodtan készíthetem a karácsonyi menüt, csak mi hárman. Lesz fenyőfánk is, alatta sok ajándékkal Virágocskánknak. A családjainkat is meghívjuk – végre ők is velünk élvezhetik a saját otthon nyújtotta szabadságot.” – mondja a büszke édesanya.

Géza, a családfő mellékállásban is dolgozik. Amellett, hogy egy svájci cég magyarországi leányvállalatánál összetett operátori munkakörben teljesít, a karácsonyi időszakot kihasználva, egy barátjával költöztetésekben segít, de mindezt örömmel teszi. „Nehéz körülmények közt nőttem fel, de becsületesen dolgoztam mindig. Tanultam, folyamatosan képeztem magam, és most a családom, a kislányom boldogsága a legfontosabb. A családomért bármit megteszek. Elértük, hogy van saját otthonunk, erre nagyon büszke vagyok. Ez egy első lépés, még nagyon sok tervünk van, de mindent a maga idejében!”

Örülünk, hogy bejárati ajtónk által egy család igazi meghitt körülmények közt ünnepelheti a karácsonyt. Az otthoni együttlét ilyenkor különösen felértékelődik, a közös élmények, pillanatok a legfontosabbak kicsik és nagyok számára. Mi partnerek vagyunk minden olyan kezdeményezésben, amikor családoknak teremthetünk otthont. ” – fogalmazott Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. cégvezetője.

Európa vezető ajtó-, és kapugyártója 2016-ban három otthon felújításához is hozzájárult bejárati és beltéri ajtókkal. A Habitat for Humanity Magyarország Második Esély programja otthontalan, családok átmeneti otthonában élő, gyerekes családoknak nyújt segítséget. A civil szervezet önkormányzatok és önkéntesek segítségével nem lakható állapotú szociális bérlakásokat újít fel, így ezek családok hosszú távon is fenntartható, biztos otthonhoz jutnak. A Habitat for Humanity Második Esély programját a  Saint-Gobain Initiatives Alapítvány  támogatásával, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvánnyal, Zugló- és a XV. kerület önkormányzataival közösen valósítja meg.

További információk, aktuális akciók a Hörmann termékeiről, a www.hormann.hu oldalon.