Gärtner Sándor, művésznevén Gerő Jenő több országban és két különböző kontinensen, ugyanabban a karakterszínészi szerepkörben lett világhírű, Szőke Szakáll néven. Bár igazán soha nem tanult meg angolul, mégis összesen csaknem félszáz szuperprodukcióban szerepelt, Humphrey Bogart, Doris Day, vagy éppen Judy Garland mellett. A Budapesti Klasszikus Film Maratonon látható Barátságos arcot kérek! (1935) című vígjátékot még Magyarországon forgatta, a Karácsony Connecticutban (1945) pedig hollywoodi karrierjének egyik gyöngyszeme.
Gärtner Sándor (eredeti nevén Grünwald Jakab) már középiskolásként humoros jeleneteket írt a revüszínház számára, majd később hivatalnoki munkája mellett, az 1900-as évek elején kezdett kabarékban fellépni és pénzért bohózatokat írni. „Kettős életét” – ahogyan ő hívta – nem kellett sokáig fenntartania, hiszen az 1910-es években már elismert színészként és színpadi szerzőként zárta őt szívébe a hazai, sőt, a bécsi és berlini közönség is. Kortársai későbbi visszaemlékezései alapján a róla keringő anekdoták kellő fenntartással kezelendők, hiszen a mindig jókedélyű Gerő Jenő a valóságot is a lehető legszórakoztatóbb formában szerette elmesélni. Így nem tudható teljes bizonyossággal az sem, hogy pontosan mikor és hogyan ragadt rá a Szőke Szakáll név (az egyik anekdota szerint a revüszínházban hívták így, ahol Nagy Endre meghagyta a jegyszedőnek, hogy a szőke szakállas kölyköt mindig engedjék be, hogy élőben hallhassa saját humoreszkjeit a színészek előadásában, egy másik alkalommal pedig azt mesélte, hogy egy pesti fellépésén viselt vörösesszőke álszakáll miatt hivatkozott rá így egyik kolléganője, aki elfelejtette a férfi nevét).
Az első világháború ideje alatt szerepelt először filmben, ebből az időből származik az a történet is, amely szerint a Pozsonyban állomásozó Szőke Szakáll az odalátogató Ferenc József aláírásával szerette volna gyarapítani aláírás gyűjteményét, a császár pedig, ahelyett, hogy visszaküldte volna a füzetet tulajdonosának, Bécsbe rendelte őt, hogy személyesen adja át neki. Beszélgettek színházról, színészekről, és amikor az uralkodó megkérdezte, mit szeret a legjobban a pályájában, Szőke Szakáll csak annyit felelt, hogy a kolléganőit, amin a császár jót nevetett.
Az 1920-as években Berlinben élt, ahol számos film mellett Németország legnagyobb színházainak produkcióiban szerepelt, a Boulevard Theatert igazgatta is, filmprodukciós céget alapított. A Gogol Revizorja alapján készült német filmvígjáték müncheni bemutatóján állítólag Hitler is részt vett, amit „ostoba, bárgyú filmnek” tartott és ezt el is mondta Szőke Szakállnak, aki nem sokkal ezt követően egyébként is jobbnak látta visszatérni Budapestre. 1935-ben főszerepet kapott a Barátságos arcot kérek című Karinthy Frigyes-filmadaptációban, a jóságos, de naiv fényképész, Blazsek Mátyás alakításával pedig ismét sikert aratott– ezúttal a hangosfilmnek köszönhetően. Több mint negyven magyar, német és osztrák hangosfilm elkészítésében működött közre, amelyekben mindig a kissé habókos, de kedves és szerethető mellékszereplőt alakította. Nem bánkódott miatta, gyakran mondogatta, hogy „a Jávor könyörög, hogy cseréljünk már helyet, de nem vagyok hajlandó, mert nem tudná megcsinálni, amit én”.
Ebben a szerepben sikerült később Hollywoodban is karriert építenie S. Z. Sakall néven, miután származása miatt hamarosan Magyarországot is el kellett hagynia. A beilleszkedés nehézségein szintén emigrációba menekült régi budapesti barátai segítették át, közülük is kiemelkedik Michael Curtiz (Kertész Mihály), akinek leghíresebb szerepét köszönheti a Casablanca Carl nevű főpincérének alakjában. Mintegy negyven hollywoodi produkcióban játszott, annak ellenére, hogy igazán jól soha nem tanult meg angolul beszélni, az általa megformált aranyos, mókás figurákhoz azonban jól illett vicces kiejtése. A Casablanca után a szintén Kertész Mihály által rendezett, Oscar díjas Yankee Doodle Dandy-ben is feltűnt, játszott a világhírű magyar revütáncos nővéreknek emléket állító The Dolly Sisters-ben, szerepelt westernben, musicalben. A Karácsony Connecticutban című filmben egy jókedélyű séfet alakít, aki „fogadott unokahúga” segítségére siet a komikus történetben.
Élete utolsó éveit jó létben töltötte Hollywoodi otthonában, ahol gyakran készíttetett magyaros ételeket családjának. Szőke Szakáll 1955 februárjában, tíz nappal a 72. születésnapja után hunyt el, önéletrajza, a Vonósnégyes Casablancában – Életem Ferenc József császár, Adolf Hitler és a Warner Brothers uralma alatt magyarul is olvasható.
