Helyreállt az ingatlanforgalom a harmadik negyedévben a Duna House adatai szerint

 A harmadik negyedévi adatok szerint már helyreállt az ingatlanforgalom a magyar piacon, a Duna House elemzése szerint ebben a három hónapban ugyanannyi, mintegy 38 ezer adásvétel volt, mint tavaly július-szeptemberben. A társaság az év utolsó negyedévében is kiegyensúlyozott piacot és a tavalyival megegyező aktivitást vár, amely 34-35 ezer adásvételt jelenthet.

    A Duna House adatai szerint szeptemberben országosan 12 708 ingatlan cserélt gazdát, valamint 75 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitelt vettek fel a vásárlók.


    Közölték, szeptemberben ugyan elmaradt az ingatlanforgalom az egy évvel korábbihoz képest mintegy 5 százalékkal, de az egész negyedévet nézve már nyoma sem volt a korábbi visszaesésnek, és a piac az egy évvel ezelőtti intenzitást mutatja.


    A jelzáloghitel-piacon szintén fellendülés jelei látszanak a társaság szerint, a becsült 75 milliárd forintos volumen ugyanis megegyezik a tavalyi jegybanki tényadatokkal, és negyedéves összehasonlításban is jól teljesített a piac. Az idei év harmadik negyedévében összesen közel 225 milliárd forint hitelt fordítottak az emberek lakáscélokra a becslések és a jegybanki adatok alapján.