Helyben szervezik a válságálló kapcsolatokat

A vírusválsággal való megküzdés összefogással lehetséges a vállalkozások szintjén is. Erre indított kezdeményezést egyetemi kutatókból és más szakértőkből szerveződő csapat Pécsen, hogy összekössék az egyetemen rendelkezésre álló tudást a krízisre megoldásokat kereső vagy éppen már kilábalási ötleteket megvalósító gazdasági szereplőkkel.

Helyi szakemberek tudását kínálja fel hasznosításra a REVIDPécs nevű közösség, amely elsősorban a város és környéke vállalkozásait szólította meg, a közös gondolkozásra is ösztönözve a saját gondjukkal küzdőket. Hogyan indult ez a sajátos összefogás – kérdezzük Dr. Bedő Zsoltot, a Facebookon már mintegy ezer követőt aktivizáló közösség egyik alapítóját.

– Évek óta építettük már a kapcsolatokat a helyi cégekkel és más tapasztalt gazdasági szereplőkkel – árulja el a PTE KTK docense, a Simonyi BEDC Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ igazgatója.

– Az újonnan jött, korábban sosem tapasztalt kihívásokat hozó koronavírus-krízis kapcsán sokat beszélgettünk cégekkel és egyéni szereplőkkel is, akik hirtelen üzlet nélkül maradtak, vagy elvesztették a munkájukat. Szólt például egy hölgy, akit régebbről ismertem, hogy éppen megszűnt a munkája, de vannak olyan dolgok, amiket online el tudna végezni. Pár telefonnal később pedig pont egy olyan cég jelentkezett, akik ilyen kompetenciával kerestek embert. A probléma tehát adott volt: ők eddig nem találtak egymásra, össze kellett hozni őket. Ez a felismerés szülte a REVIDPécs nevű kezdeményezést.

A kezdeti lépések kézenfekvő módon az online térben történtek: április elején Facebook-oldalt indítottak, ami mára ezerfős követői tábort mozgósított. Az összeköttetések szinte automatikussá tétele lesz egy jelentős következő lépés.

– Az igények és elérhető kapacitások összekötésére már korábban elkezdtünk fejleszteni egy online szoftvert, ennek szükségességét az időközben beköszöntő válság is igazolta. Egyelőre manuálisan végezzük a megkeresések összepárosítását. Nagyon jó látni, hogy azonnal elindultak nemcsak a problémáikat felvető szereplők jelentkezései, de a felajánlások is, hogy ki mivel tud segíteni, milyen szabad kapacitást, tudást kínál.

– Kik állnak a REVIDPécs mögött?

– A csapat nyolcfős magja leginkább közgazdászokat jelent, de van itt például programozó is a TTK-ról, illetve kapcsolatban vagyunk a BTK-n és a műszaki karon is kollégákkal. Igazi multidiszciplináris network jött létre már a szűkebb csapattal is, a szélesebb, ökoszisztéma szintű működésben pedig még inkább kilépünk az egyetemi keretek közül. Az alapfilozófia eleve az volt, hogy az egyetem kapuit kinyissuk, a helyi közösség számára is elérhetővé tegyük a PTE-n felépített tudásbázist. Ezzel elkezdődött az interakció, hogy a helyi szereplők új dolgokat tudjanak létrehozni, egymást inspirálni. Okunk van bízni abban, hogy az alulról jövő kezdeményezések, proaktív gondolkodás filozófiáját megerősíti a mostani helyzet.

– Milyen lesz a folytatás, amikor már személyesen is találkozhatnak majd az érdeklődők?

– Jelenleg nyitott előadásokat és webináriumokat szervezünk, ezek kifejezetten népszerűek. Érezhető a nyitottság a modern tudás és készségek megszerzése iránt. Sokan jelentkeznek az üzletfejlesztéssel, makrogazdasággal vagy információtechnológiával foglalkozó kurzusokra is.

Amikor visszatérhetünk a fizikai előadásokhoz, akkor is szervezünk majd nyitott alkalmakat. Havonta lesznek tematikus találkozók szakértőkkel és érintett vállalkozásokkal.

Időközben arra is ügyelünk, hogy az oktatásban is hasznosítsuk mindezt gyakorlati terepként. Hallgatókat is ráállítunk az adott témákra, bevisszük a tantermekbe a problémákat – amit a diákok nagyon pozitívan fogadnak. Imádják, amikor nem csak elméletben, hanem egy valódi vállalattal, igazi problémával lehet foglalkozni, és külön öröm a számukra, amikor a kitalált megoldást alkalmazni kezdik, akár a piacon is megjelennek vele. Egy oktatónak ez a legszebb, mert azon túl, hogy egy hallgató megtanult egy anyagot, értéket is teremtettünk a helyi közösség számára.