Hazánkban is fellépő Shinedown új balladával érkezett!

Június 7-én, a Groupama Aréna csarnokában, egyben az Iron Maiden vendégeként csap a húrok közé az alternatív rockzene kiemelt képviselője, a Shinedown.

Az együttes a koncert során sok újdonsággal készül, hiszen év elején jelentette be, hogy érkezik  ’Planet Zero’ című, az emberiség sürgető kérdéseit boncolgató konceptalbumával, amelyről már a címadó „Planet Zero”, és a “The Saints of Violence and Innuendo” is napvilágot látott. A kritikusok egyöntetűen kiemelték már a debütálást megelőzően, hogy az amerikai együttes az egyik legfontosabb és legelőremutatóbb erőműje lehet a rock zenei szcénának.

Az időszerű és releváns üzenetet, akárcsak a korábban megjelent ütős szerzeményeknél, az újonnan hallható „Daylight”-ban is felfedezhetjük, ami a banda egy jóval lírikusabb zenéje a korongról:

„Ez az emberi lét alapállapotáról szól. Élnünk kell, és együtt kell élnünk egymással. És ezt ünnepelni kell, nem pedig eltűrni. Ez az, amit a „Daylight” valójában képvisel: a mi emberségünket abban az értelemben, hogy mindannyian közösen vagyunk ezen a bolygón, és ki kell találnunk, hogyan gondoskodhatunk egymásról. Sokszor elég egy kérdés valaki felé: „Jól vagy?”, amivel nagy eséllyel megmenthetünk egy emberi életet. Nem veszíthetjük el az egymás iránti empátiánkat és bátorságunkat, sem a hajlandóságunkat, hogy felkapjunk valakit, ha térden állva látjuk, mert eljön még az a pillanat, amikor szükségünk lesz valakire, aki felvesz” – mondta a frontember, Brent Smith.

’Planet Zero’-t július 1-jén teljes hosszában hallgathatjuk, addig is engedd be a „Daylight”-ból beszűrődő pozitív energiákat: https://www.youtube.com/watch?v=6Sg2XAlK2T8&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=8