Ház a kaktuszok között 

Spanyol különlegességet hoz be a Pannónia Entertainment júniusban

Június 15-től a hazájában tavaly debütált Ház a kaktuszok között című, feliratos pszicho-thrillerrel színesedik majd a magyar filmpremierek változatossága a Pannónia Entertainment által országszerte kiválasztott mozikban.

A tavalyi másfél órás alkotás az elsőfilmes Carlota González-Adrio rendezőnő dirigálásában készült Paul Pen 2017-es, azonos című novellája alapján, aki forgatókönyvíróként az adaptálást is maga végezte. A főszerepben a filmkedvelők egy régi ismerőst láthatnak majd viszont Ariadna Gil (A faun labirintusa) személyében, de a spanyol nyelvű néznivalókban rutinosak számára talán Daniel Grao és Ricardo Gómez sem teljesen ismeretlenek. A kis költségvetésű, mondhatni egy helyszínes történet többi szereplője viszont feltörekvő fiatalokból áll, akik közül többeknek is ez az első filmszerepük.

A Kanári-szigeteken forgatott cselekmény Rafa (Gómez) megérkezéséről szól egy kaktuszok között élő família tagjai közé. A titkokat rejtegető család életébe ez komoly felfordulást hoz, hisz ők addig elzártan éltek a saját kis völgyük nyugalmában. Rosa (Gil), Emilio (Grao) és öt, különböző virágokról elnevezett lányaik idillje hamar felborul, mert bizony az idegen jelenlétében sötét titkukat is nehezebb lesz megtartaniuk maguknak…

A madridi premiere után a 70. San Sebastiánon bemutatkozó film rendezése olyan hatásosra sikerült, hogy az Almería Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb elsőfilmes kategóriában jelölték González-Adriót, mely nominációt a januári Gaudí-díjon is begyűjtötte, amely lényegében a Katalán Filmakadémia saját Oscarjának felel meg 2009 óta. A fesztiváltúrája és a néhány mexikói, brit és holland vetítése után most Magyarországra is megérkezik az alkotás.

A kritikusok némelyike kiemelte a gyerekszínészek ígéretes alakításait, de olyan is akadt, aki a Viggo Mortensennek Oscar-jelölést hozó Captain Fantastic és a Sofia Coppolának Cannes-i rendeződíjat érő Csábítás remake keverékeként írta le a látottakat. Hogy a 16-os korhatárral besorolt Ház a kaktuszok között valóban felér-e a dicsérő szavakhoz, arról országszerte a kiválasztott mozikban saját szemmel is meggyőződhetünk június 16-tól.

Szinopszis

A női főszerepben a filmkedvelők egy régi ismerőst láthatnak viszont Ariadna Gil (A faun labirintusa) személyében. A kis költségvetésű, mondhatni egy helyszínes spanyol pszicho-thrillert a Kanári-szigeteken forgatták. A történet Rafa (Ricardo Gómez) megérkezéséről szól egy kaktuszok között élő família tagjai közé. A titkokat rejtegető család életébe ez komoly felfordulást hoz, hisz ők addig elzártan éltek a saját kis völgyük nyugalmában. Rosa (Gil), Emilio (Ricardo Grao) és öt, különböző virágokról elnevezett lányaik idillje hamar felborul, mert bizony az idegen jelenlétében sötét titkukat is nehezebb lesz megtartaniuk maguknak… Míg a kritikusok némelyike kiemelte a gyerekszínészek ígéretes alakításait, akadt olyan, aki a Captain Fantastic és a Sofia Coppola féle Csábítás remake keverékeként írta le a látottakat.