Haverok furcsaságai

TAG_06565.dng

Ideje néhány fogalmat újratanulnunk. Sokan vannak, akik a The Wall Street Journalt komoly újságnak gondolják, amelyben komoly szakemberek a gazdaság és politika kérdéseit vizsgálgatják. Biztosan ez is igaz, de valamiért vicclap is: a nyár egyik legmókásabbnak ígérkező vígjátéka, a Haverok harca (Tag, hazai bemutató: július 5.) legalábbis úgy született, hogy egy forgatókönyvíró a lapban elolvasott egy cikket, és egy régi ismerősét fedezte fel benne.

– A cikk négy barátról szólt, aki húsz éve játszik fogócskát – meséli Mark Steilen, aki a Farrelly-testvérek munkatársaként tanulta az őrültködés filmes fortélyait. – És tulajdonképpen bediliztek a játékba. Egymás munkahelyén, vagy éjszaka a hálószobájában bukkantak fel; egyszer az egyik a haverja autójának a csomagtartójából ugrott ki, és úgy megijesztette annak a feleségét, hogy az elesett és eltörte a lábát. És az egyikük a szüleim barátainak a gyereke volt! Persze, hogy elmentem hozzá, és kikérdeztem. És az újságcikk igaz volt, de a valóság még képtelenebbnek tűnt. Rögtön megegyeztem vele, hogy ebből filmet írok. Nem bánta, azt mondta, úgysem hiszi majd el senki, hogy ez igaz.

Tény, ami tény, az Ed Helms, Jeremy Renner, Rashida Jones és Isla Fisher főszereplésével készülő filmről valószínűleg mindenki azt fogja hinni, hogy a „megtörtént események alapján” felirat csak viccből került az elejére – de ez senkit nem akadályoz majd az önfeledt nevetésben.

IC Press