Hatalmas tömeg énekelt Istennek

Szombaton rendezték az Ez az a nap! Stadion 2022 elnevezésű nagyszabású keresztény könnyűzenei találkozót a Puskás Arénában, amelyen több mint 30 nemzetből mintegy 40 ezer ember vett részt. A rendezvényre az egész Kárpát-medencéből és szélesebb régiónkból is érkeztek vendégek, közülük sokan a szervezők által biztosított ingyenes különvonatokkal és buszokkal. 

A rekkenő hőség ellenére már a program elejére rengetegen megérkeztek a két év halasztás után sorra került 20 éves jubileumi alkalomra. Estére teljesen megteltek a lelátók és egy rövid felüdítő eső után mindenki felszabadultan énekelt Istenhez, hallgatta a megosztott lelki gondolatokat és imádkozott közösen a békéért és Magyarország szellemi megújulásáért.

A találkozón az összes felekezet egy szívvel képviselte magát a Katolikus Egyháztól a Hit Gyülekezetéig, az evangélikusokon és reformátusokon keresztül a baptista és pünkösdi hívőkig, valamint a számos kisebb gyülekezetek tagjaiig. Ez a felekezetköziség kiemelt fontosságú az Ez az a nap! számára, ezért idén is úgy állították össze a programot, hogy a színpadra lépők egységesen minden egyház tagjai közül kerüljenek ki.
A program gerincét ismert hazai és külföldi keresztény zenei produkciók adták, amelyek között rövid üzenetek hangzottak el. Jelen volt számos olyan előadó, aki végig kísérte a mozgalom elmúlt két évtizedét, köztük a brit Noel Richards és Martin Smith, az ausztrál Planetshakers és az Egyesült Államokból érkezett többszörös Grammy-díjas Michael W. Smith. Rajtuk kívül a magyar keresztény zenei élet színe-java is színpadra lépett.

A napnak jótékony célja is volt, ugyanis a legnagyobb magyarországi segélyszervezetekkel együttműködve, a Híd Kárpátaljáért program keretén belül adománygyűjtésre került sor a háborús nehézségekkel sújtott régióban élők megsegítésére. 

A rendezvény végén mindenki egy különleges ajándék Bibliával térhetett haza, amelyben Jézus szavai piros betűkkel vannak szedve és a Szentírás megértését segítő magyarázó szövegekkel van ellátva.

HALLGASS EXKLUZÍV PODCASTOKAT IDE, ILLETVE IDE KATTINTVA!

Az arcát fel nem vállaló, álnéven bátor “úriember” megvédte az ateista csoportban a rendezvényt 😀
Vajon, mi lesz velünk, ha máshol is butának jelöl? :-O #aggodalom, #aggodalom 😀 😀 😀