hatalmas károkat okoznak a hamis locsolókölnik és parfümök

    Legyünk óvatosak a parfümökkel és a locsolókölnikkel húsvétkor, mert a hamis termékek kockázatosak az egészségre és hatalmas gazdasági károkat okoznak – hívja fel a figyelmet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel közös közleményében. Hozzátették: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai évente több ezer üveg hamisított parfümöt foglalnak le.

    Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, aki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese is, a közleményben kiemelte, egészségügyi kockázatot és hatalmas gazdasági kárt jelentenek a hamis szépségápolási szerek, többek között a hamisított parfümök az Európai Unióban. Az ellenőrizetlen forrásból származó parfümök akár súlyos egészségügyi károsodást is okozhatnak.


    A bőrpír és a viszketés mellett súlyos allergiás reakciókat, kiütéseket, asztmát, de akár arcüregi problémákat is okozhatnak a hamis készítmények. A termék csomagolásának, üvegének megvizsgálásával megelőzhetők az egészségügyi kockázatok. Hamisításra utaló jel lehet, ha a termék színe eltér a megszokottól, vagy jóval a piaci ár alatt kínálják – írják a közleményben.


    “Húsvétkor különösen ügyeljünk arra, hogy honnan vásárolunk locsolókölnit vagy parfümöt: a legmegbízhatóbb forrásnak a márkaboltok és az ellenőrzött üzletek, hálózatok számítanak. Fontos, hogy az ilyen jellegű tudatos vásárlással az egészségünk megóvása mellett az eredeti termékek vásárlásával a gazdaságot is védjük.” – figyelmeztet Pomázi Gyula a közleményben.


    Pomázi Gyula arra is felhívta a figyelmet, fontos, hogy a jelenlegi, koronavírus miatt kialakult helyzetben mindenki csak a vele egy háztartásban élő hölgyeket locsolja meg, ne induljon el a rokonokhoz, ismerősökhöz.


    A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és a Tárki éves fogyasztói kutatásaiból kiderült, hogy az elmúlt időszakban tudatosabbak a fogyasztók és egyre nagyobb arányban utasítják el a hamis illatszereket és kozmetikumokat. 2011-ben mindössze a válaszadók kétharmada, azaz 66 százaléka mondta, hogy nem vásárolna illegális forrásból származó parfümöket, míg ez az arány 2017-ben már 85 százalék volt. Nagyságrendileg 2019-ben sem változott a fogyasztók hozzáállása, 82 százalék még mindig elutasította a hamis kozmetikumokat – írják a közleményben.


    A kutatás kitér az illegális termékek legfőbb forgalmazási helyszíneire is. Ezek a parfümök esetén elsősorban a piac és az utca, ugyanis az illegális forrásból származó termékek fogyasztóinak több mint kétharmada ezekről a helyekről szerzi be a hamis illatszereket. Forgalmazási helyszínnek számítanak továbbá az erre a célra szakosodott boltok is, ahol a vásárlások 25 százaléka történik. Az internetes beszerzések aránya csökkent: amíg 2017-ben a vásárlások 12 százalékát tették ki az online rendelések, addig 2019-re csupán 7 százalék volt ez az arány. Számottevően visszaestek a külföldi utazásokon történt beszerzések: 2016-ban a vásárlások 15 százaléka történt külföldön, ez 2019-re 2 százalékra csökkent – olvasható a közleményben.


    Rámutatnak arra is, hogy az Európai Bizottság adatai szerint 2017-2018-ban a legtöbb hamis parfüm és kozmetikum Törökországból érkezett az Európai Unió területére. Az összes készítmény mintegy 66 százaléka származik innen, míg 30 százalékuk Kínából, 3,3 százalékuk pedig Hong Kongból. A legutolsó elérhető riport szerint az európai hatóságok közel 4000 eljárást indítottak, melynek eredményeként több mint egymillió szépségipari árucikket foglaltak le. Csak a vizsgált időszakban a becslések szerint közel 18 millió euró bevételtől estek el a legitim gyártók és kiskereskedők.


    Magyarországon az utolsó átfogó vizsgálat során, 2015 és 2018 között hozzávetőleg 800 millió forintos kárt okozott a hamis parfümök forgalmazása. Magyarországon évente több ezer üveg hamisított parfümöt foglalnak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai. 2019 októberében például több mint kétezer, különféle márkajelzésű hamis illatszerszállítmányt állítottak meg az M1-es autópályán, melyek becsült összértéke 37 millió forint volt – tájékoztatott a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel közös közleményében.