Három szervezetet is támogathatunk az Auchan Bizalompont adományozásával

Március elsején indult az Auchan “Találj egy jó helyet a Bizalompontjaidnak! Támogassunk együtt egy jó ügyet!” elnevezésű adományozási kampánya a törzsvásárlói Bizalomprogram keretében. A vásárlások után járó Bizalompontok felajánlásával a Szimbiózis Alapítványt, a Magyar Vöröskeresztet és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogathatjuk. A kampányt az eddigi évekhez hasonlóan az Auchan indítja saját, közel húszmillió forintos vállalati adományával, arra biztatva vevőkörét is, hogy csatlakozzanak hozzá, és Bizalompontjaik egy részét digitális adományozással fordítsák jótékony célra.


Az Auchan Magyarország ismét elindítja digitális adománygyűjtő akcióját, amely az előző évekhez hasonlóan idén is a Bizalomkártya Programon keresztül valósul meg március 1-je és 31-e között. A korábbi évek sikeres kampányainak köszönhetően a Bizalomkártyával rendelkező vásárlók jelentős összegeket adományoztak a Bizalompontok felajánlásával. 2020-ban 7,1, 2021-ben 53,9, 2022-ben pedig 14,1 millió Bizalompont gyűlt össze a vásárlók és a munkatársak segítségével a különböző karitatív szervezetek javára.
A vállalat alapelvei között kiemelt helyen szerepel a társadalmi felelősségvállalás, az összefogás és a rászorulók segítése. A kampányok célja a szervezetek támogatása mellett a vásárlók és az áruházlánc közös értékteremtő hagyományának megőrzése és az adományozás újszerű formájának népszerűsítése.


Az idei akció keretében három szervezet támogatására van lehetőségük a Bizalomkártyás törzsvásárlóknak. A Szimbiózis Alapítványon keresztül a fogyatékkal élő felnőttek étkeztetését lehet segíteni a felajánlott Bizalompontokkal. A Magyar Vöröskereszt a befolyt összegből a megnövekedett élelmiszerárakat ellensúlyozza, hogy a rászorulókat továbbra is el tudja látni megfelelő mennyiségű élelemmel. Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnál pedig két gyermektábor finanszírozásához járul majd hozzá az adomány.

A digitális adományozás menete már jól ismert, egyszerű és biztonságos. A vásárlók a Bizalomkártya fiókjukba belépve a bizalomkartya.auchan.hu oldalon vagy az OKAuchan applikációban az addig összegyűjtött pontjaikból tetszőleges összeget utalhatnak el a kiválasztott szervezet vagy szervezetek számára. Az adományozás ezen formája gyors és kényelmes, az utalás nyomonkövethető és a folyamat nem jár plusz költséggel. Ezt követően a vásárlók megoszthatják jótékonykodásukat saját Facebook-oldalukon, így ezzel is felhívják a figyelmet a kampányra és az adományozás fontosságára.


„Jótékonysági gyűjtéseket pár éve kezdtünk el digitális formában megvalósítani. Úgy tűnik, nagyon megszerették a vásárlóink, mert kényelmes, gyors, nem kerül plusz pénzbe, átlátható és pontosan nyomon követhető, hogy hova kerül a felajánlás. Bízunk benne, hogy idén is sokan csatlakoznak hozzánk, és az Auchan által felajánlott közel 20 millió forint mellett március végén sok-sok levásárolható Bizalomponttal gyarapodnak majd a karitatív szervezetek, mert most igazán nagy szükségük van rá” – mondta el Oroszlán Nóra, Vásárlói kapcsolatok és Hűségprogram vezető.