Három nagy programmal készül június végéig a PLACCC Fesztivál

    Április vége és június vége között három nagy programmal készül a PLACCC Fesztivál: a Budapesti Tavaszi Fesztiválon két előadást és egy workshopot tartanak, a Performing Futures elnevezésű nemzetközi projekt keretében szintén két előadást mutatnak be, júniusban pedig ismét megrendezik táncfókuszú különkiadásukat, a Placcc Dance-t.

    A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében nézhetik meg az érdeklődők Johannes Bellinkx színházi alkotó Reverse című köztéri előadását, amely Európa számos rangos művészeti fesztiválján szerepelt. A művész az idő- és valóságérzékelésünket manipulálja, amikor azt kéri, hogy fordítsunk hátat mindennek, ami ismerős, és hátrafelé járjuk végig a várost. Ahogy kilépünk a komfortzónánkból, belépünk egy olyan városba, amit már fel sem ismerünk – áll az előadás ismertetőjében.


    Mint írják, az előadást egyes ázsiai és afrikai kultúrák időfelfogása inspirálta, amelyek az időt nem lineárisan képzelik el, hanem a szimultaneitásban hisznek, ahol nem létezik múlt és jövő, hanem az egyes pillanatok egymásra rakódnak. Az egyszemélyes séta során a nézők egy kijelölt útvonalon haladnak végig. A város hangjaiból komponált hanginstalláció kíséri végig az utat, miközben mindenki átadhatja magát az ismeretlennek és váratlannak – írják a PLACCC közleményében. A program május 13-tól 15-ig, 16 és 20 óra között valósul meg, a találkozópont a XI. kerületi Saru utcai parkoló.


    A Meetlab társulat (Ivanyos Ambrus, Tóth Bálint) AZIMUT című előadása szintén a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatában látható. Az előadás formája egyszemélyes helyszínspecifikus videóinstalláció.


    Mint kiemelik, a Meetlab társulat évek óta kutatja a művészet és technológia találkozásából születő alkotás lehetőségét, illetve azon belül a narráció szerepét. Projektjeikben a fikció és tudományosan igazolható tények összegabalyodnak, a nézők minden esetben városi környezetben, a köztéren sétálva tapasztalhatják meg e hibrid megközelítésből születő produkciókat.


    A XI. kerületi Árasztó-partról egy virtuális világba lépünk, ahol az algoritmusok által generált fikciós világ Szabó Bálint (Gosheven, Decolonize Your Mind Society) zenei kompozícióira tárul fel a néző előtt. A résztvevők a Duna-parton elhelyezett hajókonténer belső terében tapasztalhatják meg az audio-vizuális installációt. Egy képzeletbeli planéta atmoszférája jelenik meg monitorokon a tér különböző irányaiban, ahol a földi, légköri jelenségek és az égi mozgások ciklikus ritmusa figyelhető meg.


    Április 30-án a PLACCC Performing Futures elnevezésű nemzetközi projektjének keretében érkezik Budapestre a brit Uninvited Guests társulat két, egymással összekapcsolódó, egymást kiegészítő előadása. A Billennium című helyspecifikus színházi produkció és a To Those Born Later című online előadás egyaránt a jelenre reflektál a jövőn keresztül.


    A Billennium egy kiterjesztett valóságban tett séta a helyszín jövőjén keresztül, a To Those Born Later pedig egy online élő esemény, amely során a különböző országokból bekapcsolódó résztvevők beszélgetnek arról, mit helyeznének el egy 150 év múlva kinyitandó időkapszulában.


    Mint írják, a Billennium hely- és kontextusspecifikus adaptációjának előkészítésére workshopot szerveznek a brit művészek vezetésével a XV. kerületi Epres sor környékén április 30-án. A résztvevők betekinthetnek az Uninvited Guests munkamódszerébe, amely a környék múltjának felderítését ötvözi az annak jövőjébe tett sétával.
    A workshopon született történetek később hallhatóak lesznek a Billennium előadásában, amely június 2. és 4. között valósul meg, ám azt még megelőzi a Performing Futures másik projektjének online alkalma május 11-én 19 órakor.


    Mint kiemelik, mindeközben a PLACCC Dance idei kiadásának előkészületei is zajlanak. A fesztivált a tervek szerint június 3. és 24. között rendezik meg, többek között a Ziggurat Project, a Hollow, Szabó Vera és a Tünet Együttes, valamint Borsos Luca és Bartha Márk részvételével.