738 millió forint a Hangfoglaló Program ötödik évadára
A Hangfoglaló Program ötödik évada pályázatainak lebonyolítására 738 millió áll rendelkezésre – tájékoztatta a program vasárnap az MTI-vel.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottsága az üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-nak jutó negyedéből 738 millió forint javasolt a Hangfoglaló Program pályázatainak lebonyolítására, amelyet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az alap elnöke jóváhagyott. “Ezzel az immár ötödik évadát kezdő Program működése alatt mintegy 3,5 milliárd forintot juttathat a magyar könnyűzenének” – olvasható az összegzésben.
A közlemény kitér arra is, hogy az ötödik évad első pályázatára augusztus 6-ig lehet jelentkezni: az Induló Előadói Alprogram keretében újabb 20 feltörekvő zenész vagy zenekar kaphat 2 millió forintos támogatást. Az érdeklődők pályázatukat az NKA oldalán keresztül nyújthatják be.
A tájékoztatás szerint Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője a debreceni Campus Fesztiválon kiemelte: hamarosan elérhetőek lesznek a további felhívások, először a klubtámogatási és az előzenekari pályázatok. Ezeket követik majd a többi alprogramban pályázatai, amelyekre idén több mint 10 százalékkal nagyobb forrás áll a Hangfoglaló rendelkezésére.
A közlemény szerint az NKA alapításának 25. évfordulója alkalmából a Hangfoglaló Program Kollégium önálló programsorozattal készül, amelynek központi helyszíne Debrecen lesz. A rendezvénysorozat részeként a Hangfoglaló Program október 5-én a debreceni Víztoronyban minifesztivált szervez többek között a Bohemian Betyars közreműködésével, Somló Tamás képeiből rendezett kiállítással és újabb poptörténeti emlékpont avatásával.