Hallgatói munkák a Palazzo Michiel-ben

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) a VENICE DESIGN 2018 kiállításon

A VENICE DESIGN az egyik legnagyobb nemzetközi design kiállítás, amely immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Velencei Biennále eseményével párhuzamosan a Palazzo Michiel történelmi falai között, 2018. május 26 –  november 25. között. A kiállításon megjelenő METU-s installáció a Művészeti és Kreatívipari Kar hallgatóinak innovatív munkáin keresztül, a kortárs művészet eszközeivel az egész intézmény flexibilis, kreatív struktúráját mutatja meg, azt az előremutató oktatási modellt, amely a 21. század kihívásaira reflektál.

30 országból közel 50 rendkívül változatos alkotói háttérrel rendelkező nemzetközileg jegyzett művész / designer kapott meghívást, hogy bemutassa elképzelését, vízióját. Az alkotók tudatos tervezési metódusok, innovatív tárgyak és experimentális installációk által közösen és együtt világítanak rá arra, hogy mit is jelenthet térhasználat, tértervezése a 21. században. A METU közössége által kifejezetten az adott velencei térre és kiállításba létrehozott installáció gondolatilag kapcsolódik a 12. Építészeti Biennále által meghirdetett Freespace tematikához.

A METU-n folyó szakmai munka bemutatásának érdekében olyan helyspecifikus installáció megteremtése volt a cél, amely képes az egyetem egészét megjeleníteni úgy, hogy közben teret ad az individualitásnak – jelen esetben a hallgatók munkáinak is. Az egyetem művésztanára, Koleszár Ferenc DLA keramikus művész által tervezett kiállítási installáció olyan szilárd, de szabadon alakítható struktúrát képez, amely széles játékteret enged a fantáziának, kreativitásnak és a befogadásnak is. A kiállítási térben megjelenő tégla anyaghasználatában közvetlenül reflektál a helyi építészet emlékeire: Pomposa középkori temploma vagy a milánói Sant’ Ambrogio bazilika bonyolult, dekoratív falszövet képzése visszaköszön a kortársi elképzelés pozitív/negatív, figurális/non-figurális, két és háromdimenziós megoldásaiban. De míg a középkori domborművek ijesztgető szörnyeket, vagy virág- és állatmotívumokat használtak, addig itt korunk összefoglaló jelképeként a robot figurája elevenedik meg.

A téglainstallációba ágyazottan jelennek meg a központi kurátorok hívószavaira reflektáló hallgatói munkák, amelyet Fazekas Ildikó művészeti projektmenedzser és  Uhl Gabriella művészettörténész válogatott. Így kerülhetett egymás mellé például a Divat- és textiltervezés mesterszakunkon diplomázott Anita Virágová pozsonyi lakótelepek által inspirált öltözék kollekciója és Fotográfia szakunkon végzett Hinger Ádám személyes űrutazást dokumentáló fiktív fotósorozata.

A rendhagyó válogatásban a METU 42 hallgatójának munkája jelenik meg, közöttük több OMDK díjazott, valamint hazai és nemzetközi sikereket elért alkotások is. Látható lesz Kaszás Tamás Fotográfia szakon készített, a 35. Magyar Sajtófotó Pályázaton nyertes Miskolci Elvis diplomasorozata; a 2016-os Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a zsűri díját elhozó  Dell’Edera Dávid egyik rövidfilmje.
Megtekinthető lesz a Forbes 30/30 listáján szereplő Divat- és textiltervezés mesterszakos Mészáros Lúcia Illuxtrat öltözék kollekciója, valamint megnézheti a közönség az elmúlt két évben fesztiváltól fesztiválra utazó WireLess című animációs filmet is, amelyért az Animáció alapszakunkon diplomázott Pataki Szandra a legjobb animációnak járó elismerést kapta a 3. Magyar Filmhéten.

Az installáció a S.Anselmo S.p.A, olasz stílusú homlokzati téglák és kézzel készített egyedi elemeket gyártó és forgalmazó vállalat támogatásával valósult meg.