HAHÓ! Ne próbáljunk ki mindenféle szépségtrükköt!
Dezodor az arcbőr kifényesedése ellen
Számos praktikával rukkoltak már elő bloggerek azzal kapcsolatban, hogy hogyan előzhetjük meg az arcbőr kifényesedését. Nemrégiben járta be a világot egy videó, melyben arról számolnak be, hogy ha dezodorral kenjük be arcunkat az alapozás előtt, megakadályozhatjuk az izzadást, illetve a kifényesedést.
“Ezzel azonban többet árthatunk, mint amennyit használunk, hiszen a hónalj és az arcbőr szerkezete teljesen más, ami az egyiken működik, az a másikon nem! Sőt, a dezodor anyaga eltömítheti a pórusokat, megakadályozva ezzel a bőr természetes szellőzését, ez pedig hamar gyulladásokhoz, pattanásokhoz vezethet” – mondja a szakember.
Őrült módszer a mitesszerek ellen
Sokszor úgy érezzük, bármit képesek lennénk megtenni azért, hogy eltűntessük az orrunkon éktelenkedő mitesszereket, de azért ne kövessük vakon a világhálón terjedő ötletek mindegyikét. Elég nagy port kavart egy vlogger őrült kísérlete, ugyanis azt javasolta, hogy extra erős folyékony ragasztót kenjünk az orrunkra, majd ha az megszáradt és megszilárdult, akkor egy mozdulattal rántsuk le: így vele együtt a nem kívánt fekete pöttyök is távoznak.
Nagyon régi hiedelem, hogy a fogkrém reggelre eltünteti a csúnya, nemkívánatos pattanásokat, de ezt a módszert is el kellene már felejteni.
“Az igaz, hogy a gyulladás részben visszahúzódik, de arra is gondoljunk, hogy a fehér krém az egészséges, ép bőrhöz is hozzáér, azt is drasztikusan szárítja. Könnyen kialakul az adott területen bőrirritáció, szárazság, ami kellemetlen, feszülő érzéshez, majd sebszerű pirosodáshoz vezet – az eredmény pedig sokkal csúnyább és feltűnőbb lesz, mint egy okosan kezelt pattanásnál.”
Otthoni arcpakolások veszélyei
Noha valóban nagyon jó kis pakolásokat készíthetünk otthon, ezekkel is legyünk óvatosak. Sokszor jót teszünk azzal, hogy nem a magas tartósító-, és színezőtartalmú készítményeket vesszük meg a boltban, hanem mi magunk készítünk pakolást friss alapanyagokból, de ha nem vagyunk elég tájékozottak, a bőrünk viseljük annak nyomait.
Nagyon trendi manapság a folyékony rúzs, az ára viszont egyelőre nem túl pénztárcabarát, így sokan kísérleteznek otthon előállítani. Az ilyen saját magunk által készített sminktermékekkel az a gond, hogy nem ismerjük a hosszútávú hatásaikat, hisz nem lettek tesztelve, így huzamosabb ideig semmiképp nem ajánlatos használni egyiket sem.
A folyékony rúzs úgy készült, hogy egy átlagos rúzst alapozóval kevert össze a blogger, majd egy fecskendővel a kencét egy tubusba töltötte, és azt kente a szájára. Első ránézésre valóban olyan a hatás, mint a bolti, eredeti verzió, de ha a szájba kerül a folyékony alapozó, abból azért kialakulhatnak problémák, nem érdemes ilyen keresztezésekkel komolyabban tervezni.
“Az arcpúderek alapanyaga általában talkum és kaolin, az olcsóbb termékeknél azonban gyakran használnak fel műanyag porokat. Ezek használatát ma már nemcsak környezetvédelmi szempontból kritizálják. A talkum lemosható pakolásokban engedélyezett, de ha tartósan érintkezel vele, rákot okozhat” – mondja Dr. Parrák Zita.
Forrás: New Beauty, purecom
Képek: Pinterest