„Ha a méhnyakrákot túléled, az egész életed újratervezed”

Interjú Tóth Icóval a méhnyakrák ellen küzdő Mályvavirág Alapítvány vezetőjével

Február 4. a Rákellenes Világnap

Tóth Icó, a méhnyakrák ellen küzdő Mályvavirág Alapítvány vezetője egy olyan újratervező, aki már gyerekkorában is tudta, hogy valamire hivatott. A méhnyakrákból felgyógyulva tervezte újra az életét és addigi karrierjét. Nehéz utat járt be, és közben – talán nem túlzás ezt állítani – egyfajta példaképpé is vált. Az alapítvány mára nem csupán a szakmai- és orvosszervezetek által legmagasabban jegyzett szervezetté nőtte ki magát, hanem a társadalmi szemléletváltás egyik katalizátora is.

A második gyermeke születése után, 2011-ben kapta meg a méhnyakrák-diagnózist, amit egy nagyon kemény esztendő követett. Átesett egy kiterjesztett műtéten és sugárterápián, harminc évesen hirtelen utolérte a klimax. Magába zárkózott, és csak a szűk családot engedte maga mellé, lelkileg csak így tudta túlélni ezt a helyzetet. Eközben folyamatosan lejegyezte a történéseket, ebből pedig egy a lelki- és a fizikai megéléseket leíró őszinte napló, majd egy könyv állt össze.

Miután megkapta az első pozitív vizsgálati eredményét, úgy döntött, hogy a naplót mások megsegítése érdekében átadja valamelyik, a területen érintett szervezetnek, ám mindössze egyetlen ilyen weboldalt talált. Barátaival akkoriban sokat beszélt arról, hogy nincsen olyan szervezet Magyarországon, ami a méhnyakrák témáját, az azzal kapcsolatos ügyeket felvállalná, és segítene az érintetteknek. Noha semmit sem tudott az alapítványokról vagy a civil szervezetek működéséről, úgy döntött hogy létrehoz egyet. Az elhatározása abszolút érzelmi alapon szültetett meg. Végül öten alapították meg a szervezetet 2013-ban, amely az idei évtől a méhnyakrák témája mellett immár a HPV-prevenciót is képviselik és nem csak a nők, hanem a férfiak irányában is.

Tóth Icó történetét az ujraterveztem.hu csapata dolgozta fel, a teljes interjú itt olvasható:

https://ujraterveztem.hu/toth-ico-malyvavirag/

A méhnyakrák kialakulásáért a humán papillomavírus (HPV) rákkeltő típusai felelősek.

A vírus meglehetősen gyakori, a szexuális életet élők közel 80 százaléka legalább egyszer megfertőződik vele élete során. A nőknél elsősorban a méhnyakrák kialakulásáért felelős, de férfiaknál is okozhat nemi szervi daganatot. Mindkét nemnél szemölcsök, fej-nyaki daganatok vagy akár végbélrák kialakulása is lehet a tartós fertőzés következménye. Szerencsére a fertőzés gyorsan és viszonylag tünetmentesen elmúlik, ha azonban évekig fennáll, daganat alakulhat ki.

A rendszeres szűrővizsgálatok azért is kiemelten fontosak, mert minél korábbi stádiumban ismerik fel a betegséget, annál jobbak a gyógyulás esélyei. Az éves szűrés mellett a megelőzés másik nagyon fontos pillére a védőoltás, ami megakadályozza, hogy tartós HPV fertőzés alakuljon ki a szervezetben. Ma már nemcsak tizenéves lányoknak és fiúknak, hanem felnőtteknek is ajánlott, abban az esetben is, ha korábban volt HPV fertőzésük.

A Mályvavirág Alapítvány 2013 májusában alakult azzal a céllal, hogy egyszer elmondhassuk, Magyarországon egyetlen nőt sem veszítünk el a méhnyakrák miatt. Tájékoztató programjain, rendezvényein a megelőzés és a korai felismerés fontosságára hívja fel a figyelmet. Az Alapítvány elsődleges célja tehát a HPV-prevenció, azaz a szűrések és a védőoltások igénybevételi arányának növekedése által elérni azt, hogy a méhnyakrákos és az egyéb HPV-asszociált megbetegedések, valamint a betegségek okozta halálozások száma jelentősen csökkenjen, mind a nők, mind a férfiak körében.

Célja továbbá a nőgyógyászati daganattal érintettek betegútjának kísérése, és rehabilitációjának megszervezése, lebonyolítása.

Az elmúlt években a Mályvavirág Alapítvány kapoccsá vált a méhnyakrákos nők, az orvosok, a védőnők, a hatóság, a média és a lakosság között.

Tiszteletbeli tagja a Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társaságának, valamint további európai szervezeteknek.

Az Újraterveztem (https://www.ujraterveztem.hu/) egy 2017 nyarán indult online interjúblog, amely bátor karrierváltókat/újratervezőket mutat be, olyan embereket akik korábbi pályájukat, állásukat elhagyva új hivatást választottak és ebből mostmár meg is tudnak élni. Missziós munkát végzünk. Célunk, hogy inspiráljuk az új utakat keresőket és megerősítsük a már újratervezésben lévőket. Eddig már több mint 60 interjún vagyunk túl országszerte, és folyamatosan dolgozunk az újabb inspiráló anyagokon. A megszólaltatott interjúalanyaink között egyaránt szerepel nő és férfi, idősebb és fiatalabb, vidéki és budapesti, ismert és kevésbé ismert személyiség. https://ujraterveztem.hu/category/osszes-cikkunk/