Gyors hűtést fejleszt az év magyar energetikai startupja


Közép-és Kelet Európa legnagyobb energetikai versenyén, az InnoEnergy szervezésében ötödik alkalommal megvalósult PowerUp! verseny hazai, április 10-ei telt házas döntőjén, a nyolc induló közül a zsűri a V-Chiller-t találta Magyarország legjobb energiaipari fejlesztéssel foglalkozó kezdő vállalkozásának és jutatta tovább ezzel a nemzetközi fináléba. Ők olyan környezetbarát hűtési technológián dolgoznak, amely képes egy percnél rövidebb idő alatt lehűteni az italos palackokat. Ezzel pedig több mint 50 százalékkal csökkenthetik a felhasználók áramköltségét, köztük főleg a vendéglátó helyekét, ahol fontos az azonnali kiszolgálás higiénikus módon.

A döntő második helyezettje az Auto Paradigm lett, amelynek tagjai arra vállalkoztak, hogy kidolgozzák az elektromos meghajtású autók menet közbeni töltésének technológiáját, míg a harmadik helyet megszerző MET3R Zencharge fejlesztői olyan komplex rendszert álmodtak meg, ami úgy optimalizálja az elektromos autók töltését, hogy figyeli a sofőr igényeit, illetve ügyel a háztartás, a hálózat adottságaira és mindezt minél kevesebb környezeti terheléssel igyekszik végrehajtani.

A budapesti országos döntőn nyolc startup mutathatta be innovatív megoldásait a zsűri, illetve a befektetők képviselői előtt. A jelentkezőket nem csupán a projektjük szakmai tartalma alapján bírálták el, hanem megvizsgálták annak üzleti jelentőségét is, a csapatban és a termékben rejlő potenciállal együtt. A zsűri tagjai között foglalt helyet Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, valamint Joerg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója is.

A zsűri az értékelésében kiemelte, hogy a PowerUp verseny elsődleges célja, hogy megtalálják azokat a globálisan is megvalósítható megoldásokat, amelyek leginkább képesek hozzájárulni az energiaszektor fejlődéséhez, az európai városok életminőségének javításához, továbbá a környezet tisztaságának növeléséhez.

„A magyar döntőn felkészült, innovatív technológiákat bemutató startupok előadásait láthattuk. A győztes csapat projektje olyan valós igényre ad választ, ami jelentős keresletet valószínűsít a termékük iránt, ami számukra a piacok dinamikus meghódítását és a gyors növekedést is jelentheti.” – foglalták össze a döntésük hátterét.

A hazánkat képviselő V-Chiller május 21-én Krakkóban, az Impact’19 rendezvényen találkozhat a versenyben résztvevő többi ország nyertesével a nemzetközi döntőben, ahol az 50.000 eurós főnyeremény mellett ringbe szállhatnak annak a lehetőségéért is, hogy vállalkozásukat nemzetközi szinten fejlesszék. A befektetői szemmel legígéretesebb projektekkel nevező startupokat pedig meghívják az InnoEnergy Highway® üzletfejlesztő programjába is, amelynek keretén belül azok akár további 150.000 eurós támogatást is kaphatnak.

A PowerUp! magyarországi döntőjének ezüst fokozatú támogatója az MVM Csoport, míg bronz fokozatú támogatója a Tungsram, együttműködő partnere pedig a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal volt.