Gyerekzenekarok a gyermekekért

Légy egy hang a sok között!

Alma együttes:

Felemelő érzés ennyi nagyszerű művésszel egy húron rezdülni és ezt hálásan köszönjük Rékának és a dal szerzőjének, Csiszinek!

Apacuka zenekar:

Kívánunk mindenkinek csodálatos repülést a zene szárnyán!

Bíró Eszter:

Minden kezdeményezés fontos, ami a gyerekekért történik. Figyeljünk oda rájuk, hogy a bezártságot követően szorongások nélkül térhessenek vissza az eddig megszokott, de most nagyot fordult világunkba.

Buborék együttes:

Mindig nagy öröm valami jót létrehozni, ami utána másoknak is örömet okoz. Több előadó/zenekar részvételével egy igazán fantasztikus produkció született, amibe mindenki beletehette a saját egyéniségét, stílusát és egy egység jött létre. Nagy öröm számunkra, hogy mi is részt vehettünk benne!

Búgócsiga Zenede:

Nekünk a zene egy játszótér, ahol mindenkinek a hangszere a játéka. Most találtunk egy óriási homokozót és jó érzés sok játszótárssal együtt építeni egy óriási muzsikavárat. 

Csurgó zenekar:

A gyermek pontosan ugyanolyan ember, mint a felnőtt, csak még kevesebbet tud a világról. Mindenkitől tanul valamit. A mi felelősségünk az, hogy felismerje a szépet, ki tudja választani közülük az értékeset, s ezáltal jobb ember legyen. Köszönjük, hogy ilyen sokan gondoljuk ugyanezt, s együtt teszünk a közös célért!

Dolák-Saly Róbert:

Ez egy jó dal, aminek azért örültem, amikor meghallottam, mert nem voltam szomorú.

Gubás Gabi és a Szeleburdi Mesezenekar:

Mert jó együtt… zenélni, szórakoztatni, egyet gondolni 😉

Huzella Péter:

Furcsa érzés volt együtt énekelni csupa fiatalemberrel, Akiket legfeljebb látásból, vagy hallomásból ismerek csak. Az meg, hogy az alapot, a kottákat, a többieket átküldtétek, ez a technika az én ifjúságomban még csak álom volt. Remélem hogy ez a nagyon szép közös dal eléri a célját és nagy tetszést arat. Köszönöm, hogy részt vehettem ebben a munkában.

Iszkiri:

Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehettünk ennek a példaértékű összefogásnak. Mi is egy hang vagyunk a sok közül, és reméljük, közös erővel messzire elhallatszik majd, amiről énekelünk.

Kárász Eszter/Eszterlánc:

Gyerekeknek muzsikálni éles tükör, mert a féktelen őszinteségük és kíváncsiságuk előtt azonnal lebukik, ami hamis, értéktelen, vagy nem önazonos. Szeretem, hogy sokan vagyunk, akik fáradhatatlanul keressük a legtisztább hangokat, amin szólhatunk hozzájuk, és szeretem, hogy külön kanyargó utak mellett össze is tudjuk rakni a hangjainkat, mi, gyerekeknek zenélők, hogy közösen is beburkolhassuk őket zenébe. És hogy sokan, sokfélén is tudunk egyet alkotni, egy hang lenni a sok közül, és önfeledten együtt-muzsikálni és játszani gyermekül.

Kiflihajó (Körmendy Dávid frontember (ének, beatbox), Tóth Boglárka hegedűs, Németh Bálint gitáros és Székely Zoltán fúvós)

Az emberiség kreatív energiái összefogásban kimeríthetetlenek.

Korhecz Imola és a Cimbora együttes (Juhász Csaba – gitár, Podhorányi Zsolt – elektromos zongora, Schneider Szilveszter – ütőhangszerek, Veér Bertalan – hegedű)

Amikor megérkezett húsvét előtt a felkérés, hogy csatlakozzunk a magyar gyerekzenekarok közös klipjéhez, nagyot dobbant a szívem. Végre egy produkció, ami az összefogásról szól, melyben (majdnem) mindenki, aki idehaza a műfaj művelője ott lehet és velük együtt mi is! ☺ Végre játszhatunk együtt! ☺ Természetesen azonnal igent mondtam. Egy mondatot énekelek szólóban: „S ha az ész a szívbe költözött…” – s ebben minden benne van, amit a gyerekekről gondolok. Szívvel készítettük ezt a klipet, otthoni eszközökkel … odahaza a karantén idején s talán még sosem izgultam ennyire azért, hogy jó legyen… Pedig csak egy mondat az enyém a közös dalból, de ebben a mondatban minden(ki) benne van, minden, ami fontos, mert „… az ész a szívbe költözött…”

Kovácsovics Fruzsina:

Szuper élmény részt venni egy ilyen produkcióban, ennyi jó zenésszel, egy kicsit érezni egymást a dalon keresztül és összefogva adni valamit gyerekeknek, felnőtteknek, egymásnak, magunknak, közösen.

Levente Péter (és Döbrentey Ildikó)

… Mindennapi kenyerünk, hogy találkozásainkon a mindenkori, -korú közönségből közösséget teremtsünk. Köszönjük, hogy a karanténban is játszótársaitok lehettünk, nem hagytatok egyedül! Egyedül nem érünk semmit, csak társakkal. Legyenek csodás hétköznapjaitok, hogy majd előadásaink ünnepei ne szürküljenek el. Ebben a szolgálatban támogasson mindnyájunkat oltalmazó, útmutató szeretetével producerünk, a Teremtő! Útitársi szeretettel Döbrentey Ildikó nevében is: Péter nagyapó, a Leventék közül

Mihályi Réka – Masni és Pocó

Minden percét élveztem a munkának és nagyon bízom benne, hogy Farkasházi Réka hiánypótló kezdeményezése új irányt nyit a gyerekzenekarok között! Köszönöm, hogy a Masni és Pocó csapata is része lehetett ennek a nagyszerű dalnak!

MintaPinty

100 hangnak is 1 a vége!