Guerilla

Rendezői koncepció

Régóta foglalkoztatott az 1848-49-es szabadságharc, és az is, hogyan mutathatjuk meg filmen ezt a távolabbi, múltbeli korszakot? Ez a fényképezés feltalálásának időszaka, ekkor készültek az első dagerrotípiák, tehát a legrégebbi idő, amelyből még megvizsgálható a korabeli emberek arca. És ez az időszak, ameddig a családi emlékezet közvetlenebbül vissza tud nyúlni: a dédnagyapám emlékirataiból tudom, hogy az ő nagyapja is ott volt a világosi fegyverletételnél.

Elkezdtem írni egy pacifista fiú történetét, aki elbújt a sorozás elől – közben inspirációs anyagként korabeli naplókat és leveleket olvastam –, így a történelmi tények, a távoli emlékek és a saját ötletek összeálltak, egyre inkább életre keltek. Az volt a célom, hogy közelről mutassuk meg Barnabás útját, a gerillák néhány napjának történetét. Nem történészi igényű összefoglalást akartam készíteni, inkább időutazóként szemlélődni: arcokkal, gesztusokkal, a tárgyi világgal, a hétköznapi cselekvésekkel megmutatni a szabadságharc végének az atmoszféráját. A szereposztásnál időtlen arcokat kerestem, és ez izgalmas játéknak bizonyult: mai tizen- és huszonévesek jelenítik meg a százhetven évvel ezelőtti fiatalokat.

Fontosnak tartom azt a felfogást, amely szerint a történelem minden eddig élt ember közös története, nemcsak a híres hősöké. Így a filmben ezeknek az elképzelt, múltbeli embereknek az életvilágát láthatjuk.

A film címéről

Amikor anyagokat gyűjtöttem a filmhez, sokszor találkoztam az 1848-49-es magyarországi naplókban, újságcikkekben a “guerilla” szóval, ami a hivatásos katonákból és civilekből álló szabadcsapatokat, harcosokat jelölte.

Korábban nem tudtam, hogy ezt a szót már akkor használták, azt hittem, később keletkezett – pedig az eredete a napóleoni háborúk idejére vezethető vissza. Bár a történetünk kerete egy magyar történelmi esemény, megtetszett a gondolat, hogy a film címe az univerzálisan értelmezhető “guerilla” legyen: a “kis háború”, amit a világon mindenhol sokszor használnak az irreguláris harci helyzetek kapcsán.”

Kárpáti György Mór

Fónagy Zoltán – történész a Guerilláról

1849 augusztus közepe körül járunk. Mi, az utókor, pontosan tudjuk, hogy a magyar szabadságharc lényegében véget ért. 13-án a Görgei Artúr vezette fősereg Világosnál letette a fegyvert, és a példát a következő 8-10 napban a különváltan működő seregtestek is követték. A folytatást is ismerjük: a győztes császári hatalom kegyetlenül bosszút állt. Ennek jelképévé a 13 honvédtábornok és a miniszterelnök október 6-i kivégzése vált.

Azok azonban, akik benne éltek a történet idejében, nem tudhatták a végkifejletet. Még a legjobban tájékozott politikusok és tisztek némelyike is hetekig komolyan hitt a küzdelem folytatását vagy közeli újrakezdését ígérő híreknek. Még inkább „bocsánatos” hát annak a néhány tucatnyi harcosnak – a Guerilla című film hőseinek – a tévedése, akik egy különítmény tagjaként elvesztették a kapcsolatot a felsőbb parancsnoksággal, és most valahol Kelet-Magyarországon egy erdő mélyén táboroznak. Egy vesztes összecsapás túlélői ők, önkéntesek és sorozott honvédek vegyesen. Ki meggyőződésből, ki a rutinná vált katonai fegyelmet követve, de maradnak, és hadban állónak tekintik magukat továbbra is.

Képzelt szereplők – de olyanok, akik létezhettek volna a 19. században. Kitalált történet, de megtörténhetett volna 1849-ben. Egy történelmi regény vagy játékfilm esetében pedig éppen ez a hitelesség kritériuma: „megtörténhetett volna”. Kárpáti György Mór filmjének hitelességét nem a ténylegesen élt ’48-as hősök szerepeltetése vagy megtörtént események elbeszélése adja, hanem a valós történelmi háttér, a környezet, a tárgyak, a ruhák – és mindenekelőtt szereplőinek élettörténete, gondolkodásmódja, mentalitása, választási lehetőségei és döntései.

A film fő erénye éppen az, hogy nem a szabadságharc szoborrá merevedett vezetőit kelti életre, hanem a nagy történelmi tabló névtelen mellékszereplőit hozza személyes közelségbe. A Guerilla egy mitológiává vált történelmi esemény „hétköznapi” arcát mutatja meg a mítoszrombolás szándéka nélkül, és ezzel megajándékozza a nézőt – legyen az felnőtt vagy iskolás – az átélhetőség élményével.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!

Lapozz a következő oldalra!