Grand Hotel Halmahera – új szólólemezt készített Lovasi András

Megjelent Lovasi András harmadik szólólemeze. A Grand Hotel Halmahera című anyagon az előadó, dalszerző korábbi zenekari társa, Kispál András is gitározik.

    A Grand Hotel Halmahera (Tréning a Mennyországhoz) konceptlemez: tizenhárom összefüggő dal, amelyeket prózai szövegrészletek kötnek össze – közölte a menedzsment az MTI-vel.


    Az album néhány dalát már élőben is tesztelte Lovasi András, többek között azokon a kertkoncerteken, amelyeket pécsi háza, az LA Gardens Studio kertjében rendez időről-időre. A dalok eredetileg egy szál gitárra íródtak, menet közben lettek meghangszerelt, kamarazenekar-hangzású számok.


    Az album kerettörténete egy egzotikus nyaralás, amely a lét kisebb, nagyobb és még nagyobb kérdéseit kerülgeti elégikusan és ironikusan. A felvételeken közreműködött G. Szabó Hunor dobos (Qualitons), Gábor Andor UFO ütőhangszeres, valamint Kispál András gitáros, aki a Kispál és a Borz egykori dala, a Jutka újraértelmezett változatában is játszik.


    “A dalok az elmúlt két-három évben születtek. A pécsi kertkoncerteket többek között azért is tartottam, hogy kis létszámú közönség előtt tesztelhessem, mi az, ami működik a műsorba tűzve. Már a stúdiómunkálatok idején hívtam át Kispált is, hallgassa meg a demókat. A véleményezésből végül az lett, hogy két dalban gitározik” – idézte a közlemény Lovasi Andrást.


    Az album hanganyaga a szokásos online platformokon érhető el, novemberben pedig vinylen is a boltokba kerül. Emellett készült egy százoldalas könyv, amely Korolovszky Anna tervezőgrafikus munkája. A kiadvány képeskönyv és szövegkönyv együtt, és másfajta szemszögből, részben a vizualitást segítségül hívva közelíti meg, amit a lemez elmesél. A könyv illusztrációiból Erős József készített minimálmozgásos videóillusztrációt.


    Lovasi András korábban a Kispál és a Borzban, jelenleg a Kiscsillagban és a Budapest Bárban zenél, korábbi szólómunkája a Bandi a hegyről (2001) és a Tűzijáték délben (2019) volt.